2024. december 21.
Ez volt a lényeg a 28. héten

Ez volt a lényeg a 28. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Ausztriát is elérte az árvíz a hétvégére. A hét folyamán Németországban 150-nél több halálos áldozatot követelő, Belgiumban és Hollandiában is pusztító vízözön a nyugati szomszédainknál is komoly anyagi károkat okozott.

 

Harminc amerikai államban 50 százalékkal emelkedik a koronavírussal fertőződött esetek száma. Ausztria újabb szigorításokat jelentett be a delta variáns miatt. Közben itthon zöld utat kapott a harmadik oltás, amely az egészségügyiseknek kötelező lesz.

 

A szervezők vasárnapi közlése szerint két sportoló tesztje pozitív lett a tokiói olimpiai faluban 6 nappal a kezdés előtt.

 

Ferenc pápa a római Gemelli kórházban folytatja gyógyulását és a műtét utáni rehabilitációt a szentszéki sajtóközpont keddi közleménye szerint, amely nem adta meg a pontos időpontot arról, hogy mikor tér vissza az egyházfő a Vatikánba, közölte az MTI. A 84 éves Ferenc pápán július 4-én este tervezett műtétet hajtottak végre divertikuláris vastagbélszűkület miatt.

 

„Amit a világ most Kubáról lát, hazugság” – jelentette ki hat nappal a kommunista kormány elleni tüntetések után Miguel Díaz-Canel, a szigetország elnöke. A CNN értesülései szerint hétfőn egy ember életét vesztette a zavargásokban, amelyek a legnagyobb megmozdulások Kuba elmúlt pár évtizedében.

 

A hét száma: 14
Az év eleje óta tapasztalt, eddig mintegy 14 százalékos gázolajár-emelkedés és a negatív tendencia várható folytatása miatt nem kerülhető el, hogy a fuvarozók a megnövekedett költségeiket a megbízói oldal felé kiajánlott fuvardíjakban érvényesítsék. Számítani lehet arra, hogy a szállítási díjak növekedése a szállított termékek fogyasztói árában is hamarosan visszaköszön.

 

Megosztás