2024. december 4.
Nő a lézeres szemműtétek száma

Nő a lézeres szemműtétek száma

Nem mintha ismernénk olyat, akinek negatív élménye lett volna a lézeres szemműtétek kapcsán, mégis a legtöbben már a beavatkozás gondolatától is fázunk. Pedig a lézeres szemműtétek új generációja eloszlat minden eddigi előítéletet a beavatkozással kapcsolatban.

Érthető, hogy nő a lézeres szemműtétek száma: „a technológia és a tudomány annyit fejlődött az elmúlt évtizedben, hogy a hozzánk forduló páciensek 98%-át meg tudjuk műteni” – mondja dr. Perényi Kristóf, a Saint James Szemészeti Központ szemész szakorvosa, aki ma már a nagyon magas dioptriájú vagy öregedő szemű jelentkezőknek is tud esélyt adni, hogy újra HD-ben lássák a világot. Ennek ellenére még mindig bőven van alaptalan félelem a páciensekben. Ám a felmerülő tévhiteket dr. Perényi kivétel nélkül cáfolja. Íme, az orvos válasza a 10 leggyakrabban hallott félreértésre:

1. Ha megmozdulok közben, balul sülhet el az eljárás.
„Nem történhet semmi visszafordíthatatlan, mert a lézert vezérlő számítógép a legkisebb elmozdulásra megáll, majd ha ismét jó a szem pozíciója, újraindul, és pontosan onnan folytatja, ahol abbahagyta” – nyugtat meg minden kételkedőt a doktor.

2. Nem lesz tartós az eredmény, és meg kell majd ismételni.
„Az esetek 99.8%-ában nem kell műtétet ismételni. Az elenyésző kisebbségnek is csak azért kell, mert a szemcsepp ellenére is beindulnak a szem öngyógyító folyamatai. Ilyenkor a legrosszabb, ami történhet, hogy a műtét előtti dioptriák egy kis része visszatér.”

3. Az alkalmassági vizsgálat fájdalmas.
„A vizsgálatból csak egy cseppentést lehet érezni a szemgolyón. Ez a szemcseppes pupillatágítás, amely teljesen fájdalommentes, nincs is más mellékhatása, mint az, hogy utána pár óráig nem szabad autót vezetni, mivel a tág pupilla miatt homályos lesz a látás.”

4. Még nem lehet tudni, hogy hosszútávon biztonságos-e.
„Hazánkban már több mint 20 éve végzik ezeket a beavatkozásokat, nemzetközileg pedig már 40 éves tapasztalattal rendelkezünk, de azoknál sem ismert hosszú távú szövődmény, akiket négy évtizede műtöttek, pedig a napjainkban használt eszközökhöz képest az akkoriak még elég kezdetlegesek voltak.”

Fotó: Kaunitz Tamas
 

 5. A kontaktlencsék biztonságosabbak, mint a lézeres beavatkozás.

„Nem összehasonlítható a kettő. Sokan nem tudják betenni, viselni és kivenni a lencséket, ezért a lézeres látáskorrekció az egyetlen alternatívájuk a szemüvegre.”

6. Túl nagy a dioptriám, ez már nem javítható.
„Ez éppen az elmúlt években, a modern ICL lencsék megjelenésével vált közhellyé. A lézerrel eddig is lehetett kb. mínusz 12 dioptriáig korrigálni, a mi központunkban azonban már e fölött is tudunk 100%-os látásjavulást biztosítani, csak az ilyen esetekben nem lézerrel, hanem egy speciális lencsével dolgozunk.”

7. Amennyiben pislogok a műtét során, visszafordíthatatlan károk keletkeznek.
„Pislogni nem lehet, mert a szemhéjakat „szemterpesszel” rögzítjük erre az időre, így ettől a problémától nem kell tartani a műtét során.”

8. A műtét közben gépet vagy pozíciót kell váltani.
„Vannak olyan intézmények, ahol még fel is kell állni a műtét alatt, hogy egy másik műszer alá feküdjön az operált, de egy komoly gépekkel dolgozó helyen a kisujját sem kell mozdítania a páciensnek.”

9. Kellemetlen érzés, amikor a lézer éget.
„Az általunk használt lézer már olyan spektrumú, ami csak párologtat a hőjével, fájdalmas ingereket nem kelt. Ezért is kell pár centiméterről végezni a beavatkozást.”

10. Sokáig tart.
„Semmi sem tart sokáig, maximum az, hogy valaki elszánja magát korunk egyik legbiztonságosabb műtétjére. A kontaktlencsét ugyan 4-5 napig nem lehet hordani vizsgálat előtt, mert a lencse deformálja a szem felületét (keményebb lencse esetén ez az idő kettő-négy hét is lehet), de a vizsgálat nem tart tovább 1,5 óránál. Mivel a lézeres gép másfél másodperc alatt korrigál egy dioptriát, így mindenki könnyen kiszámolhatja, számára mennyi időt venne igénybe a beavatkozás, de előkészítéssel és megfigyeléssel sem több egy óránál. Amint kijön a páciens a műtőből, máris 100%-os éleslátást is tapasztalhat, és csupán pár nap kell ahhoz, hogy akár ennél is jobban lásson.”

 

Az orvos szerint tehát csak arra kell figyelnünk, hogy olyan helyet válasszunk a műtétre, ahol igazoltan modern eszközökkel, és steril körülmények között végzik a beavatkozást. Ha ezt komolyan vesszük, már a műtét napján mehetünk moziba, másnap pedig dolgozni.

Nyitó kép:  Surian Soosay / Flickr

Megosztás

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

Hello Tudomány

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

  • 2024.05.6

Az alvásnak elengedhetetlen szerepe van egészségünk és jóllétünk fenntartásában. Ám sajnos sokan figyelmen kívül hagyják ennek fontosságát, és szenvednek a rossz alvási szokások és az alvászavarok által okozott következményektől. Ezek mindennapi teljesítményünket erősen befolyásolják, többek között a gépjárművezetésre is komoly hatással vannak.