2024. december 4.
Megsemmisült műemlékekből hoz létre virtuális múzeumot a Google

Megsemmisült műemlékekből hoz létre virtuális múzeumot a Google

A Google virtuális múzeumának köszönhetően veszélyeztetett és elveszett történelmi műemlékeket őrizhetünk meg az utókor számára.

A Google Térképen hiába keressük a múlt emlékeit, hiszen minden egyes műholdas frissítés után megváltozik az elénk kerülő látvány. Ahol egykor házak álltak, már csak lerombolt törmelék található, és az erdős területek is évről évre tovább fogynak.

 A Google épp ezért úgy döntött, hogy a világ ókori történelmi és kulturális hagyatékai nem juthatnak a lerombolt épületek és a kiirtott zöldterületek sorsára. Egy nonprofit szervezettel szövetségre lépve elhatározták, hogy létrehozzák a Föld legfontosabb műemlékeit tartalmazó háromdimenziós archívumot, azaz a jelenkor virtuális vetületét. Ezt 3D-s lézeres szkenneléssel, drónok bevetésével valósítják meg.

 

Összeomlott templomokat építenek újra a virtuális valóságban

A Google a CyArkkal együtt jegyzik a lenyomatot a jelenkor felbecsülhetetlen értékű kulturális műemlékeiről. A hozzájuk csatlakozó Open Heritage nonprofit szervezet pedig az olyan eltűnt történelmi hagyatékokról készített animációkkal száll be a projektbe, mint a 2016-os földrengés következtében összeomlott mianmari Ananda Ok Kyaung templom virtuális látványképe.

 

 

Szándékosan elpusztított műemlékek térnek vissza

Nem csak a természeti katasztrófák jelentenek veszélyt a civilizációs örökségekre. A CyArk alapítója, Ben Kacyra 2001-ben azt követően hozta létre szervezetét, miután végignézte, ahogyan a tálibok sorra rombolják le az ezerötszáz éves buddhista szobrokat Afganisztánban.

Évekkel később csapata az ugandai Kasubi királyi sírokat vizsgálta meg, miután egy gyújtogató kis híján megsemmisítette a történelmi műemléket. A 3D-s szkennelés eredetileg azért készült, hogy a jövőben korhűen tudják majd rekonstruálni a sírokat.

 

„Az örökségünk sokkal több, mint a közös emlékeink. A közös természeti kincseink jelentik ezt. Tartozunk annyival gyermekeinknek, unokáinknak és a jövő nemzedékeinek, hogy megőrizzük ezeket és továbbadjuk nekik” - mondta a szervezet igazgatója.

A Google Arts & Culture alkalmazást iPhone-ra és androidos telefonokra is le lehet tölteni, és olyan 3D-s világörökségi helyszíneket lehet vele bejárni, melyek közül sokat már nem látogathatunk meg. A helyszínek 3D-s forráskódjait és adatait bárki letöltheti, tanulmányi vagy restaurálási célból.

 

Így talán nem tűnnek el

A műemlékek rögzítéséhez a CyArk több technológiai módszert alkalmazott, ezek az önműködő autók lézeres felvételeiből, a 3D-s képek modellbe rendszerezéséből és a drónok DSLR kameráinak felvételeiből állnak.

A modern technológiával sokkal részletesebben tudják bemutatni a műemlékeket, mint korábban, beleértve a felületek színét, a textúrájukat, és a 3D-s lézeres szkenneléssel feltérképezett geometriai formákat.

A Google, a CyArk és az Open Heritage közös projektje remélhetőleg megőrizheti és segíthet rekonstruálni azokat a műemlékeket is, melyek konfliktuszónákban találhatók, vagy esetleg olyan területen helyezkednek el, ahol félő, hogy egy földrengés vagy árvíz következtében örökké eltűnhetnek a Föld színéről.

 

(via techradar)

 

Megosztás

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

Hello Tudomány

Figyeljünk alvásunkra, hogy biztonságos legyen a vezetésünk!

  • 2024.05.6

Az alvásnak elengedhetetlen szerepe van egészségünk és jóllétünk fenntartásában. Ám sajnos sokan figyelmen kívül hagyják ennek fontosságát, és szenvednek a rossz alvási szokások és az alvászavarok által okozott következményektől. Ezek mindennapi teljesítményünket erősen befolyásolják, többek között a gépjárművezetésre is komoly hatással vannak.