2024. április 19.
Szigetes kommunikátorok a LUPÁN

Szigetes kommunikátorok a LUPÁN

A Sziget Szervezőiroda két munkatársa, Vető Viktória és Marinka Csaba mostantól nagyobb szerepet vállal a Gerendai Károly érdekeltségébe tartozó LUPA-tó kommunikációjában is. Vető Viktória, mint ahogy a Sziget esetében továbbra is, a sajtókapcsolatokért felelős, míg Marinka Csaba a LUPA belső és külső kommunikációját fogja egybe.

A két szakember mintegy 20 éve dolgozik a szigetes rendezvények sajtókommunikációján, emellett cégük – a presspresso kommunikációs közösség – számos egyéb megbízónak vállal sajtókommunikációs feladatokat, beleértve a kulturális szcéna széles palettáját (koncertek, fesztivál, könyv, film, színházi produkciók, stb.), de megbízói között vannak/voltak rádiócsatornák, éttermek, szálloda, különböző konferenciák, kiadók, gasztronómiai rendezvények is. „Korábban is igyekeztünk segíteni a LUPA kommunikációját, mostantól azonban szervesebb lesz az együttműködésünk” – mondta Vető Viktória, aki emellett marad továbbra is a Sziget sajtófőnöke.

 

Marinka elmondta, hogy a külső kommunikációban a látogatók megszólítása mellett erősítik a különböző partneri kapcsolatokat. „Kiemelt célunk amellett, hogy a nagyközönségnek továbbra is vonzóvá tegyük a LUPA egyedülálló kínálatát, a szponzori érdeklődéseket is maximálisan szolgáljuk, ki valamint felhívjuk a cégek, ügynökségek figyelmét, hogy a LUPA több helyszínén is egyedi lehetőségeket kínál különböző rendezvények szervezésére.”

Megosztás

Szentesről francia sikket Budapestre?

Arcok

Szentesről francia sikket Budapestre?

  • 2023.09.25

Mindegy, hogy hol vagy, Szentesen, Budapesten vagy Párizsban, a hajad legyen tökéletes - vallja Dancsó Erika fodrász, akivel érzelmekről, véletlenről és karrierről is beszélgettünk.