2024. április 13.
Szeretem az anyanyelvemet, ez az egyik legfontosabb munkaeszközöm

Szeretem az anyanyelvemet, ez az egyik legfontosabb munkaeszközöm

Arcképcsarnokunkban ezúttal Hegyi Nóra (42) mutatkozik be. A Kolibri Pictures tulajdonosa igazi médiaszakértő: riporter, rendező, újságíró. 

Miért ad hálát?
Hálás vagyok, hogy minden nap azt csinálhatom, amit igazán szeretek, ráadásul egy olyan csapattal, olyan kollégákkal, akikben maximálisan megbízhatok. Hálás vagyok, hogy minden nap kreatív lehet, hogy emberek történeteit mesélhetem el a filmekkel. Mivel a hivatásomat nagyon szeretem, és szerencsére sikeres is vagyok benne, így a szabadidőmben is azt csinálhatom, ami kikapcsol: minőségi időt tölthetek a gyerekeimmel, ami sokszor egy-egy utazás formájában valósul meg. Ezeken nem csak felfrissülök, hanem rengeteget tanulok és tapasztalok is, amit utána be tudok építeni a mindennapi munkámba.

 

Mi ad önnek reményt?
Minden nap reményt ad az az optimizmus, amivel a gyermekeim a jövőbe néznek, illetve a fiatal kollégáim, akiken látom a lendületet, az akaratot és az elhivatottságot. Én abban hiszek, hogy a fiatalok viszik tovább a világot és formálják a jövőt. 

 

Mely reményét adta már fel?
A remény feladása sosem lehet jó megoldás. Azt gondolom, hogy nincs megoldhatatlan probléma. Ami pedig annak tűnik, azt meg kell vizsgálni egy kicsit más szemszögből, és nyitottnak kell lenni minden megoldásra. Ahogy a férjem szokta mondani: Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

 

Kinek az ítéletétől tart jobban: barátjáétól vagy az ellenségétől?
Az ellenség mindig rosszindulatból, ártó szándékkal kritizál, ezért mondhatjuk, hogy a barátoktól tartok jobban. Viszont azt gondolom, hogy egy barát sosem mond ítéletet, csak véleményt, ami nem káros vagy bántó, hanem minden esetben építő. 

 

Van olyan állat, amelyik jelent önnek valamit?
Két nagyon fontos állatka is állandó része az életemnek. Az egyik a családunk törpe uszkárja, Winston, aki sokszor elkísér a forgatásokra és az irodába is. Mind a kollégák, mind az ügyfelek oda vannak érte. Mostanra igazi csapattag lett nálunk. A másik pedig természetesen a kolibri. Cégem, a Kolibri Pictures is erről kapta a nevét, ami nem véletlen, hiszen közös bennünk, hogy különlegesek, gyorsak és hatékonyak vagyunk. 

 

Miről ismerszik meg az igaz szerelem?
Azt gondolom, hogy az igaz szerelemben mindkét fél ki tud teljesedni. Az igaz szerelem sosem önző, hanem éppen arról szól, hogy mindketten tudunk valami olyat adni, ami által a másik épülni tud. 

 

Ki mondja meg önnek az igazságot?
Azt gondolom, hogy az igazságot senki nem tudja megmondani, hiszen nem csak egyféle létezik. Minél többféle szemszög és nézőpont van, annál több az igazság is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem adok a barátok és a kollégák véleményére vagy kritikájára, de nem tekintem azt univerzális igazságnak, mint ahogy a saját véleményemet sem. 

 

Mi jelenti az ön számára a boldogságot?
A boldogságban az a legjobb, hogy egészen kis dolgokkal is el lehet érni. Elég egy jó szó vagy egy kedves mosoly, és máris volt valami a napban, aminek lehetett örülni. Egy elégedett ügyfél, egy jól sikerült munka, egy lezárt projekt és annak számlája persze mindig ok a boldogságra, de én sokkal jobban  szeretem az odavezető utat és kreatív gondolatokat. 

 

Mi alól szabadította fel magát?
Az igazi felszabadulást talán azt jelentette, amikor a felesleges kötöttségektől meg tudtam szabadulni. Nagyon szeretem, hogy saját cégem van, ahol én dönthetem el, hogy kikkel szeretnék dolgozni, hogy milyen projektekbe vágok bele, és ahol szabadon szárnyalhat a kreativitás. 

 

Fél a haláltól? Ön szerint következik utána valami?
Azt gondolom, hogy halál az élet része, és ezt régen sokkal jobban el tudták fogadni. Mára a modern ember eltávolodott, próbál elhatárolódni ettől a témától. Szeretném azt hinni, hogy nem teljesen céltalan, amit az életem során teszek, és tudok valamilyen nyomot hagyni, ami majd az utánam jövő világban is ott lesz.

 

 

Mikor nevetett utoljára szívből?
Szerencsére minden nap van valami, ami miatt lehet. 

 

Ha csak egyetlen tanácsot adhatna egy gyereknek, mi lenne az?
A saját gyerekeimnek mindig azt mondom, hogy legyenek boldogok, és azt csinálják, amit igazán szeretnek. Ne foglalkozzanak azzal, hogy mások szerint mit és hogyan kellene tenniük. Szerintem az az igazi siker, ha boldog vagy, ha azt csinálod, amiben önazonos tudsz lenni. De legalábbis minden napjukban legyen valami, amit őszinte boldogsággal tudnak csinálni. 

 

Mit nevez otthonának?
Számomra az otthon az, ahol a családommal élek, ahova mindig jó megérkezni, ahol bármikor szívesen látom a barátaimat és kollégáimat.

 

Mi a kedvenc emléke?
Nagyon sok kedvenc emlékem van, nem igazán tudnék egyet kiemelni. Ezekhez mindig jó visszanyúlni egy-egy nehezebb napon, de azt gondolom, hogy nem szabad csak az emlékeknek élni, sokkal fontosabb, hogy megéljük a jelentős pillanatokat. Én a filmes szakmából jövök, a felvételek készítése, a történetek megörökítése a hivatásom, de amikor a gyermekem az anyák napi műsoron nekem szaval verset, nem kapom elő a kamerát, mert sokkal fontosabb, hogy akkor és ott lássam a ragyogó szemét. Persze, jó lenne megörökíteni, de kedvenc emlékeket akkor tudunk gyűjteni, ha megéljük ezeket a pillanatokat.

 

Mennyi pénzt szeretne birtokolni?
Annyit, amennyi ahhoz kell, hogy kényelmesen meg tudjak élni, és ne kelljen ezzel foglalkoznom. Számomra nagyon fontos, hogy egy adott projektben tényleg lássak valamit, és ne azért mondjak rá igent, mert az anyagiak miatt muszáj. Az nem jó, ha valamit csak azért csinálsz, mert a pénz miatt el kell vállalnod, ez kiöli a kreativitást, a lelkesedést és az őszinte érdeklődést. 

 

Mi volt a legnagyobb csalódása?
Nem rágódok sokat a csalódásokon. Leírom azokat, akik megbántanak, majd gyorsan továbblépek. 

 

Gondolt már arra, hogy Magyarország helyett máshol éljen?
Szerencsére sokszor van lehetőségem utazni a világban, így többször megfordultam már olyan helyen, ahol el tudtam volna képzelni az életemet. Ilyen volt például Barcelona, Dubaj vagy Amerika egyes részei. Viszont amikor hazajövök, és átmegyek a Lánchídon, mindig azt gondolom, hogy ennél szebb hely nincs a világon, és ott kell boldogulni, ahol jelenleg vagyok. Ezenkívül nagyon szeretem az anyanyelvemet, mondhatjuk, hogy az egyik legfontosabb munkaeszközöm, hiszen magyarul írok, és ezt sehol máshol nem tudnám megtenni. 

Megosztás

Szentesről francia sikket Budapestre?

Arcok

Szentesről francia sikket Budapestre?

  • 2023.09.25

Mindegy, hogy hol vagy, Szentesen, Budapesten vagy Párizsban, a hajad legyen tökéletes - vallja Dancsó Erika fodrász, akivel érzelmekről, véletlenről és karrierről is beszélgettünk.