2023. június 9.
Nincs lehetetlen basszustéma

Nincs lehetetlen basszustéma

Egészen elképesztő produkció született a gépzene élővé varázsolásából.

A világ egyik legelismertebb DJ-je, producere, deadmau5 szerint az ő dalából készített remix digitális basszussávját élőben lehetetlen lejátszani. Majd jött Davie504 youtuber és bebizonyította, hogy a kanadai DJ nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Davie egyébként azzal szórakozik, hogy hihetetlenebbnél hihetetlenebb basszusgitár trükkökkel szórja tele a youtubeot.

Deadmau5 némiképpen elhamarkodott szakvéleménye rendesen felkavarta basszeros körökben az állóvizet és azóta egymás után látnak napvilágot azok a videók (pl. itt és itt), ahol más tehetséges zenészek is eljátsszák a lehetetlennek minősített témát, majd ahogyan az lenni szokott, befutott egy ázsiai kisfiú és megmutatta, hogy valójában gyerekjáték az egész.

Megosztás

Új márkát alkotott egy magyar vállalkozónő

Arcok

Új márkát alkotott egy magyar vállalkozónő

  • 2023.05.22

A kétgyermekes édesanya saját elmondása szerint elsősorban a hozzá hasonló dolgozó anyákra, elfoglalt nőkre gondolt, amikor is belevágott egy külföldi minta alapján termékcsaládja megvalósítására.