2024. október 13.
Amerikában játsszák a rádiók, itthon mégis csak a szakma ismeri a fiatal zenészt

Amerikában játsszák a rádiók, itthon mégis csak a szakma ismeri a fiatal zenészt

Tizennyolc éve dolgozik professzionális zenészként, több mint 150 különböző formációban játszott már. Zenei körökben nem kell bemutatni, de a hétköznapi zenerajongóknak tudunk segíteni, hogy megismerhesse Tóth Marcellt.

Tanulmányait elnézve jazz zenész. Ebben a műfajban alkot?  

A Zeneakadémia jazz tanszakán diplomáztam, mint jazz-zongora előadóművész, aztán jazz-zongora tanárként mesterdiplomát is szereztem. Ennek ellenére csak részben gondolom magam jazz-zenésznek. Keresem és próbálom felhasználni minden zenei területen az értékeket. 18 éve vagyok professzionális zenész, így több mint 150 különböző formációban játszottam már. Többek között pop és jazz előadóval, színházi zenés darabban, jazz big bandben, gospel, latin és smooth-jazz zenekarokban, világzenei formációban, hard rock bandában, filmzene show-ban, a duótól a szimfonikus zenekarig mindenféle felállásban.

 

Mondana néhány ismertebb nevet közülük?

Gáspár Laci zenekarában 4 évig játszottam, Tóth Verával is évekig koncerteztem zenekari vagy duó-trió felállásban, Takács Nikolasszal időről-időre kereszteztük egymás útját különböző produkciókban. 12 évig játszottam Máté Péter egykori kísérőzenekarával, a Főnixszel, amellyel Máté-Cserháti emlékkoncerteket adtunk az ország színháztermeiben és fesztiváljain. A jazz területén Gyárfás ‘Gyafi’ Istvánnal koncerteztem sokat és készítettünk felvételeket. Megemlíteném még Zolbertet, aki itthon a smooth-jazz területén ismert név, vele is több mint 10 évig zenéltem koncerteken és lemezfelvételeken. A közelmúltban Bolyki Balázs Soul & Gospel jubileumi koncertjén voltam zenekarvezető és billentyűs, ahol Miklósa Erikával, Charlie-val, Radics Gigivel, Mező Misivel és Gyafival léptünk fel. Azóta Balival dalokat írunk és további koncerteket tervezünk. Színházban is sokat játszottam, ezek közül egy emlékezetes darab volt Alföldi Róbert rendezésében a Kabaré, aminek a teljes nagyzenekari anyagát 2 zongorára kellett adaptálnunk Wágner-Puskás Péter kollégámmal. Számomra különösen kedves lehetőség, hogy szülővárosomban, Székesfehérváron minden évben több hangverseny meghívott előadójaként léphetek fel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, Ruff Tamás felkérésére.

 

A fellépések mellett stúdióban is alkot, de nem csak zenészként, hanem producerként is. Ez hogyan jött a képbe?

Eléggé analitikus alkat vagyok és a zenében is mindig a hangszerek együttműködését, a háttér elveket és a mindenféle zenei mozgatórugókat figyeltem. Tanár is vagyok, ez nálam tipikus, körül akarom járni és meg akarom fogalmazni a dolgok működését. Így hát belemélyedtem a hangszerelésbe és a hangfelvételkészítésbe. Ahogy az ismeretségi körömben elkezdték felfedezni, hogy ezzel is foglalkozom, jöttek a megkeresések, aztán egyik munka hozta a másikat. Ma már legalább annyira vagyok zenei producer, mint billentyűs.

 

Azóta kikkel dolgozott együtt, mint producer? Mik voltak a legemlékezetesebb felkérései?

Többen megkerestek, akikkel korábban játszottam. Takács Nikolas, Emilio, Bolyki Balázs, Malek Andrea stb. Gáspár Lacinak is készítettem hangszereléseket, abban az időben, amikor a zenekarában játszottam, illetve saját dalait is együtt írtuk Ferencz ‘Peet’ Péterrel hármasban. De sok feltörekvő előadónak vagyok a producere, akik eredetiek és nagyon inspirálóak, mert még piaci megfelelés és konvenciók nélkül képesek alkotni. Számomra ezek nagyon fontos munkák. Megtalálni és együtt csiszolni egy előadó arculatát, hangzását, az egy izgalmas utazás.

 

Azért említsük meg, hogy komoly rádiós játszási sikereket értek el olyan felvételek, amelyekben közreműködött, mint billentyűs, producer, vagy éppen társszerző. Melyek a legfontosabbak?

Nem mindig vág egybe a piaci siker azzal, hogy melyik felvételt tartom fontosnak vagy igazán jónak, mindenesetre az nagyon inspiráló, hogyha kapunk visszaigazolásokat érdeklődés, hallgatottság vagy díjak formájában arról, hogy vélhetően jó úton járunk. Nekem az első rádiós sikernek elkönyvelhető élményem az volt, amikor 2016-ban Gáspár Lacival és Peettel megírtuk a Love and Bass című számot, ami indult A Dal dalversenyen. Akkor egy ideig az összesített rádiós játszási lista 2. helyén szerepelt a felvétel. Nemrég szaxofonos barátommal, Závodi Attilával készítettünk egy dalt. A River Waves 2022 februárjában jelent meg, és azóta több tíz jelentős amerikai rádióban játsszák, illetve már elérte a két millió feletti lejátszást az Amazon Music-on.

 

Ilyen szakmai sikerek mellett nyilván már zenei díjak is övezik a pályáját…  

A legtöbb jelölést (8) vagy elismerést (5) a Szikra-díjon kapták a különböző előadókkal készített felvételeink. Ez a keresztény könnyűzene szakmai díja. Több szerzővel és előadóval is dolgozom, akik számára releváns ez a díj. Különleges emlék, hogy a 2022-es A Dal versenyen az általam producerelt és zongorán kísért produkció (a 4is5 előadásában elhangzó Olyan szép, Fóris Rita tollából) nyerte a közönségdíjat. Ez pont azért különleges nekem, mert a közönség szavazta meg, ami tulajdonképpen a legrelevánsabb a számunkra, hiszen nekik készül minden dal.

 

Oktatóként is tevékenykedik, van is egy saját képzése Keys 360 Method néven, amit Amerikában sokan használnak. Ez hogyan alakult ki?

A tanítás a szívem csücske, 2010 óta foglalkozom ezzel különböző formában. Először a székesfehérvári Hang-Szín-Tér Művészeti Iskolában, majd az Etűd Konzervatóriumban oktattam, most pedig a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének online képzésének a keretében, illetve a 2023. szeptemberében induló BA főiskolai képzésen is tanítani fogok. Ezt nagyon várom, mivel egy teljesen új képzésről van szó, nincs ilyen az egész Közép-Európai régióban. Az új dolgok megálmodása és kialakítása mindig is nagyon inspirált.

A Keys 360 Method a legbecsesebb számomra mind közül. Ebben összpontosul a saját zenei módszertanom. Ez a projekt úgy kezdődött, hogy egy videósorozat formájában szerettem volna egy billentyűs oktatási módszertant kidolgozni, ami az elképzelésem és eddigi tapasztalataim alapján a leghatékonyabbnak vélek. A célom az, hogy ezzel a tananyaggal ne csak bizonyos zenei irányzatok felé lehessen fejlődni, hanem akármilyen irányba. Hiszen a műfajok igazából “csak” arról szólnak, hogy a zenei elemekből mely rendezési elvekkel dolgozol és azokat hogyan fogalmazod meg és adod elő. Az alapvető összefüggések azonban eléggé közös alapon nyugszanak.

Fotó: Imre Barta
 

El is kezdtem megírni a tananyag vázlatát, majd pár hónap múlva egy amerikai gitáros barátom, Krisz Simonfalvi hívott, hogy ő éppen egy nagyszabású online zeneoktatási platform létrehozását tervezi, ahova felkérne billentyű oktatónak. Hát, mondom: már meg is írtam hozzá a tananyagot! Időközben lett basszusgitár, dob és ének oktató is, így együtt a Music 360 Method lett a teljes program neve. Jelenleg kb. 1300 felhasználónk van, többnyire Amerikából, de vannak magyarok is, sőt magyar és spanyol felirattal is rendelkezik a képzés, mert hogy eredetileg angol nyelvű. A project miatt időnként ki is utazom néhány hónapra Amerikába, járunk konferenciákra, illetve workshopokat tartunk a jelenlegi vagy leendő felhasználóinknak.

 

Hogy tudja összehangolni ezt a sok tevékenységet?

Van úgy, hogy az év bizonyos időszakaiban csak bizonyos projektekre koncentrálok. És azt is kezdem megtanulni, hogyan kell nem túlvállalni magam. Mivel több lábon állok, tudok válogatni a megbízásokból. Ennek a sok mindennek az összehangolása inkább mentálisan nehéz, nem is az operatív része. De élvezem a sokszínűséget, mivel sok minden inspirál. Azt azonban már látom, hogy oda kell figyelni az egyensúlyra, hogy ne aprózzam szét magam se időben, se szakmai tudásban, és el tudjam dönteni, hogy hova helyezzem a hangsúlyokat. Néha kétségek között találom magam, nem tudom igazán melyik az utam, hol vagyok igazán otthon és mihez értek a legjobban. De végül arra jutottam, hogy nincs jó vagy rossz megoldás ebben a kérdésben sem, hiszen mindig arra mentem, amerre az inspirációim vittek, és mindenhol megpróbáltam kihozni a legtöbbet. A lényeg, hogy fel kell ismerni a saját egyedi értékeinket és azokra kell építeni, nem pedig olyan áhított értékekre, amik lehet, hogy nincsenek is a birtokunkban.

Megosztás

Szentesről francia sikket Budapestre?

Arcok

Szentesről francia sikket Budapestre?

  • 2023.09.25

Mindegy, hogy hol vagy, Szentesen, Budapesten vagy Párizsban, a hajad legyen tökéletes - vallja Dancsó Erika fodrász, akivel érzelmekről, véletlenről és karrierről is beszélgettünk.