2024. december 21.
Ez volt a lényeg a 8. héten

Ez volt a lényeg a 8. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Meghosszabbította a kormány a vészhelyzetet és a gyülekezési tilalmat. A védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.

 

Venezuela egyszerre küzd politikai, gazdasági, humanitárius és társadalmi válsággal mióta Maduro az elnök, ezért az EU hétfőn bővítette a Venezuela elleni szankciós listáját.

 

Elfogadta az ausztrál parlament a Facebookot ellehetetlenítő törvényt. A kormányzat indoklása szerint a hírekért fizetendő díj lehetővé teszi a közszolgálati újságírás fennmaradását.

 

Három nő vádolta meg szexuális zaklatással New York állam demokrata kormányzóját. Andrew Cuomo politikai karrierjén komoly csorba esett pár nappal korábban is, amikor az FBI és az állam ügyészsége vizsgálatot indított a járványügyi adatok eltitkolása miatt. 

 

279 diáklányt raboltak el Nigériában fegyveresek a múlt hét pénteken egy bentlakásos iskolából. Az elmúlt három hónap alatt ez volt a harmadik gyerekrablás Nigéria északnyugati részén.

 

Kínai vakcinával oltották be Áder Jánost. A köztársasági elnökkel együtt a múlt hétre már kétszázezren kapták meg a második dózist valamelyik oltóanyagból. Eközben két új Covid–19-vakcinát engedélyeztek Kínában, Szijjártó pedig bejelentette: márciusban érkezik újabb 500 ezer kínai vakcina. A kínai kereskedelmi miniszer megerősítette az ütemtervet. Kedd reggelre ugyanennyi orosz oltóanyag érkezett hazánkba.

 

A hét száma: 1270
Ennyi négyzetkilométer, vagyis London nagyságú az a jéghegy, amely az Antarktiszról szakad le pénteken.

 

 

Megosztás