2024. december 21.
Ez volt a lényeg a 7. héten

Ez volt a lényeg a 7. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Március végéig mintegy 120 ezer notebook érkezik a köznevelési intézményekbe – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az első eszközök átadásán kedden Salgótarjánban; Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: ezzel elkezdődött az oktatás digitalizációjának "zászlóshajó" projektje.

 

Magyarország és Lengyelország ellen döntött szerdán az Európai Unió Bírósága az úgynevezett jogállamisági ügyben. Némileg leegyszerűsítve azt mondták ki, hogy bizonyos esetekben uniós pénzeket lehet elvonni azoktól a tagállamoktól, amelyek megsértik a jogállamiság elveit, és ezzel károsítják az uniós költségvetést. A magyar kormány szerint politikai okokból, a gyermekvédelmi törvény miatt támadják Magyarországot – számolt be róla az M1 Híradó.

 

Először látogatott hazánkba brazil elnök csütörtökön. Jair Bolsonarót még 2019-ben hívta meg Orbán Viktor, amikor egyedüli uniós vezetőként részt vett a brazil elnök beiktatásán (fenti fotón: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs).

 

A bukás szélén álló Boris Johnson abból próbált politikai hasznot húzni a hétvégén, hogy a BBC-nek adott nyilatkozatában azt találta mondani, Oroszország a második világháború óta nem látott méretű háborúra készül Európában. Emmanuel Macron francia államfő azonban hamar elvonta brit kollégájáról a figyelmet, amikor bejelentette, hogy telefonon összehozott egy lehetséges csúcstalálkozót az amerikai és orosz elnök között. A Fehér Ház azt közölte, hogy Biden elvben elfogadta a találkozót, de csak arra az esetre, ha nem lesz invázió orosz részről Ukrajna ellen. A hétvégi műholdfelvételek alapján azonban ez egyre kevésbé tűnik reális reménynek: az orosz egységeknek ugyanis már közel fele hagyta el bázisát és vett fel harci pozíciót.

  

A hét száma: 20
Kialudt a február 4-én meggyújtott láng, ezzel vasárnap hivatalosan is befejeződött Pekingben a XXIV. téli olimpia, amely a magyarok számára több szempontból sporttörténelmi jelentőségű volt: küldöttségünk a téli játékok történetében először szerzett egy éremnél többet, és először tudott húsz olimpiai pontot gyűjteni.

Megosztás