2024. március 28.
Ez volt a lényeg a 52. héten

Ez volt a lényeg a 52. héten

Az elmúlt hét fontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Ez elmúlt évekhez hasonlóan idén sem volt fehér karácsony, de az elmúlt évekkel ellentétben a héten egyezségre jutott Európa és az Egyesült Királyság: nem lesz vám a közösség és a távozó tagálam között a BREXIT után sem! Szerdán, egy nappal az átmeneti időszak lejárta előtt ül össze a brit parlament mindkét háza, hogy megszavazza a december 24-én született egyezményt.

Szerdán bizalmat kapott az új román kormány: Florin Citu kormányfő a bürokrácia leépítését, a közterhek igazságosabb elosztását, valamint az állami intézményrendszer digitalizálását ígérte.

Karácsony napján egy férfi őrjöngeni kezdett Újpesten, majd megkéselte a helyszínre érkező járőrt. A támadót a rendőr társa agyonlőtte. Csaknem két éve nem volt ilyen súlyos rendőri intézkedés a fővárosban, mint csütörtök reggel.

Amint szombaton beérkezett az országba az első adag koronavírus elleni vakcina, rögtön oltani kezdtünk vele. Szlovákia is így tett, amivel a két ország semmibe vette Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének javaslatát, miszerint az európai egység jelképeként minden tagállamban kezdődjön az oltakozás vasárnap.

Miközben Angliából elindult egy új, az eddiginél 70%-kal fertőzőbb koronavírus mutáció, az Antarktiszon is felütötte fejét a járvány – egy chilei kutatóbázison 36 beteget azonosítottak.

A hét száma: 10.000
Ennyi palack készült abból az egyedi tervezésű Jägermeister sorozatból, amelynek minden eladott üvege után 2000 Ft-ot fordít a márka az éjszakai élet megsegítésére. A fogyasztók nevezései közül kerülnek ki azok a vendéglátóhelyek, amelynek dolgozói támogatást kapnak a „Keep the Night Alive” elnevezésű kezdeményezés keretében.

Megosztás

11 év után tér vissza a világ egyik legjobb sorozata

Hello Világ

11 év után tér vissza a világ egyik legjobb sorozata

  • 2022.10.20

A BBC Earth magyar csatornáján október 30-tól látható az a lenyűgöző természetfilm sorozat, amely 6 epizódban mutatja be bolygónk olyan részeit, ahová csak a televízió segítségével juthatunk el, és amelynek látványa talán segíthet abban, hogy többet tegyünk a Föld és az élővilág megmentéséért.