2024. március 28.
Ez volt a lényeg a 49. héten

Ez volt a lényeg a 49. héten

Az elmúlt hét fontosabb híreinek rövid összefoglalója.

A múlt hét híreiben a legtöbbször Szájer József neve szerepelt. A nemzetközi botrányba keveredett politikus egy hét leforgása alatt minden tisztségéről és mandátumáról lemondott, kivéve a címzetes egyetemi oktatói státuszáról a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Megérkezett Angliába az első koronavírus elleni vakcina szállítmány az Egyesült Államokból, így a héten megkezdődhet a lakosság beoltása. Eközben az engedélyezési folyamatban hetekkel-hónapokkal hátrányban lévő USA három exelnöke, Clinton, Bush és Obama is bejelentette, hogy tévékamerák előtt oltatják be magukat, hogy a lakosság 42%-ának szkeptikus hozzáállásán változtassanak. Eközben idehaza egy 24 éves férfi volt a járvány legfiatalabb áldozata a héten, de több negyvenes is elhunyt.

Vasárnap parlamenti választásokat tartottak Romániában, amelynek exit poll eredményei alapján az RMDSZ és a szélsőjobb is bejutott a törvényhozásba.

Franciaországban zárva maradnak a sípályák, miközben az utcán nem csillapodnak a kedélyek. Szombaton csuklyás, maszkos tüntetők támadták meg a rendőröket Párizsban az újabb tömegtüntetésen. Akárcsak a múlt héten, az új közrendvédelmi törvény ellen, a rendőri erőszak, valamint ezúttal – hivatalosan – a létbizonytalanság ellen is tüntettek.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Liget Budapest Projekt: vasárnap nyitották meg a Múzeum Mélygarázst, amely a Dózsa György úton kínál parkolási lehetőséget. A háromszintes, 800 autó befogadására alkalmas mélygarázs a Városliget autómentesítésének újabb állomása.

 

A hét száma: 36
Ennyi migránst találtak az M7-esen Tárnoknál a rendőrök egy teherautóban.

Megosztás

11 év után tér vissza a világ egyik legjobb sorozata

Hello Világ

11 év után tér vissza a világ egyik legjobb sorozata

  • 2022.10.20

A BBC Earth magyar csatornáján október 30-tól látható az a lenyűgöző természetfilm sorozat, amely 6 epizódban mutatja be bolygónk olyan részeit, ahová csak a televízió segítségével juthatunk el, és amelynek látványa talán segíthet abban, hogy többet tegyünk a Föld és az élővilág megmentéséért.