2024. december 21.
Ez volt a lényeg a 25. héten

Ez volt a lényeg a 25. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Kedden a magyar labdarúgó válogatott heroikus küzdelemben 2-2-es döntetlent játszott a németekkel, így 2 ponttal zárta a csoportkört, amelyből nem kvalifikálta magát a legjobb 16 csapat közé. A meccs előtt nem csak a továbbjutás volt a kérdés, hanem az is, hogy a müncheni helyszínen szivárványosra festhetik-e a stadiont tiltakozásul a magyar politika ellen. Ezt végül az UEFA nem engedélyezte.

 

A fővárosban élők jóval több mint háromnegyede aggasztónak ítéli a forgalmi dugókat, illetve ezzel összefüggésben a légszennyezettséget, derült ki a Századvég Alapítvány múlt héten megjelent kutatásából.

 

Jégesővel kísért tornádó pusztított Dél-Morvaországban, legalább százötven ember megsérült, és hatalmas anyagi károk keletkeztek – jelentette a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) csütörtök este. Ötre emelkedett azóta a halottak száma, és a hodoníni kórházban ápolt sérültek közül legalább 10-15-nek az állapota súlyos. Magyarország a Hungary Helps programon keresztül 20 millió forint gyorssegélyt küldött azonnal, de a hazai segélyszervezetek is gyűjtésbe kezdtek a károsultaknak.

 

Huszonkét és fél évre ítélték George Floyd gyilkosát pénteken. A volt minneapolisi rendőr, Derek Chauvin részvétét nyilvánította az áldozata családjának.

 

Az Eb eddigi legnagyobb meglepetését okozva, Hollandia vasárnapi legyőzésével Csehország jutott a legjobb nyolc közé, ahol majd Dániával száll harcba az elődöntőért.

 

A hét száma: 40
Csütörtökön volt az év eddigi legmelegebb napja, meg is dőltek a melegrekordok. Fülöpházán 40 Celsius-fokig kúszott a hőmérő higanyszála. Ezzel Fülöpháza nem csak a mai napra (38,4 fok, Békéscsaba, 2002), de a júniusra (39,9 fok, Szerep, 1935) vonatkozó országos rekordot is magának tudhatja.

Megosztás