2024. december 21.
Ez volt a lényeg a 24. héten

Ez volt a lényeg a 24. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

A moszkvai védelmi minisztérium közölte, hogy az ukrán hadsereg ellátását szolgáló technológiai létesítményeket érte légicsapás a kelet-donbászi régióban, Kremencsukban és Liszicsanszkban. Oroszország nagy pontosságú légi és földi fegyverekkel pusztította el az ukrajnai olajfinomítókat és üzemanyag-tárolókat – írta a BBC a hét közepén.

 

Kedden történelmi győzelmet aratott a magyar futball válogatott az angol felett, akiket hazai pályán vert meg 4-0-ra a Nemzetek Ligájában. Ezzel a csoport élén várja nemzeti tizenegyünk a szeptemberi meccseket Olaszország és Németország ellen.

 

David Arakamija, az ukrán békedelegáció vezetője úgy nyilatkozott, hogy legkorábban augusztus végén ülnek majd le a tárgyalóasztalhoz, addig ugyanis ellentámadásokat fognak végrehajtani annak érdekében, hogy erősebb pozícióból tárgyalhassanak az oroszokkal. A békedelegációk legutóbb május 29-én tárgyaltak Isztambulban, azóta csupán munkacsoportjaik egyeztettek online.

 

Megszüntették az eljárást a Pegasus-ügyben, de a DK nem hagyja annyiban: Kálmán Olga azt ígérte, hogy a Pegasus-bizottság Magyarországon is vizsgálódni fog.

 

Pénteken megkezdődött a 19. FINA-világbajnokság. Az öt év után azért rendezhetjük meg újból a világeseményt, mert a covid-járvány miatt visszalépő Fukuoka helyett szükségrendezőnek jelentkeztünk.

 

A Golden State Warriors nyerte az NBA 2021-2022-es szezonját. A döntő másik résztvevője, a Boston Celtics a hatodik meccsen maradt alul.

 

A hét száma: 12
Tizenkét év után végleg lezárult a vörös iszap per, miután nem találta alaptörvény-ellenesnek az Alkotmánybíróság az eljárást, amelyben végül 4 évre ítélték a Mal Zrt. vezérigazgatóját. A volt vezérigazgató ügyvédje szerint a magyar eljárás tisztességtelen volt, ezért az európai emberi jogi bírósághoz fordulnak.

Megosztás