2024. december 21.
Ez volt a lényeg a 12. héten

Ez volt a lényeg a 12. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Ferenc pápa a járvány okozta lelki válságról beszélt virágvasárnap. Teljesen üres volt a Szent Péter tér, ahol a tavalyi év után idén is elmaradt az ilyenkor szokásos körmenet.

 

Csütörtökön derült ki, hogy a tervezett április hetedikei iskolanyitás előtt legalább egy héttel szeretnének végezni a pedagógusok oltásával. A tanárok oltása ugyanúgy önkéntes alapon, regisztráció után történik, ahogy mindenki másé.

 

A Föld órája a WWF által életre hívott, minden év márciusának utolsó szombatján megrendezésre kerülő nemzetközi esemény, amely során egy órára lekapcsolják városok, emblematikus épületek díszkivilágítását. A 2007-ben életre hívott akcióhoz idén is sokan csatlakoztak, majd aznap éjjel átálltunk nyári időszámításra, és úgy tűnik, hogy – bár az eredeti határidő lejárt – mégsem fogja az unió 2021-ben eltörölni az évi kétszeri óraátállítást, egyelőre marad téli és a nyári időszámítás.

 

Egész héten blokád alatt tartotta egy elakadt konténerszállító óriáshajó a Szuezi-csatornát. A világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalánál 450 hajó torlódott fel, az így kialakult válság már az olajárakat is fenyegeti. A panamai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú konténerhajó erős szél hatására állt keresztbe a csatorna egy szűk szakaszán, és beékelődött.

 

Saját közösségi oldalt indít Donald Trump. Az új platform nem támaszkodik majd az Amazon szervereire, és egykori elnöki tanácsadója, Jason Miller szerint a 2-3 hónap múlva esedékes indulás után több tízmillió embert fog vonzani.

 

A hét száma: 10/1
Amikor újra kinyithatnak az üzletek, a legoptimistább becslések szerint is csak húsvét után, 10 négyzetméterenként 1 ember tartózkodhat majd minden üzlethelyiségben, jelentette be az operatív törzs csütörtökön. 

Megosztás