2024. március 28.
Vajon hogyan tekintünk majd vissza a Covid-19 járványra 2030-ból?

Vajon hogyan tekintünk majd vissza a Covid-19 járványra 2030-ból?

Aki megélte az 1956-os forradalmat, vagy a New York-i ikertornyok leomlását, az sosem felejti el azokat a napokat. Így lesz ez a 2020-as járvánnyal is.

Tíz év múlva már nyilván könyvek, filmek és zeneslágerek százai fogalmaztak véleményt a most kezdődő új világról, de ma még kell hozzá fantázia, hogy elképzeljük a közeljövőt. Mi vettük a bátorságot.

 

A kézfogás olyan ódivatú lesz, mint a rizsporos paróka ma
Nyilván emlékszünk rá, hiszen nem volt olyan rég, amikor még a postás kezét is megráztuk, ha összefutottunk vele. Ám most egy olyan kor kapujában vagyunk, amikor az apák már nem azt fogják a fiaiknak megtanítani, milyen egy férfias kézfogás, 2030-ban inkább a vulkáni köszönés lesz a divat az 1960-as Star Trekből.

 

A kézmosás is már a múlté
De csak azért, mert már nem vesszük le a védőkesztyűnket – egy percre sem. Persze ezek már okos kesztyűk, amik segítségével mindent tudunk kezelni, az autónktól a telefonunkig.

 

A szociális távolságtartás elidegenítő hatása
Már senkinek nem furcsa, hogy a gyerekek távol ülnek egymástól a tanteremben és az óvónők olyan mondókákat tanítanak az ovisoknak, hogy miként ne öleljék meg egymást. Szinte hihetetlen, hogy 2020-ban nem volt még immunigazolvány, amellyel igazolhatjuk, hogy nem vagyunk fertőzőek.

 

Inkább a hazai turizmus, mint a mérföldgyűjtés
A 2010-es évek utazási láza már rég történelem. A kiváltságosok még ugyan használják azt a pár légitársaságot, amelyek nem rokkantak bele a járványba, de a cégek már nem engedik üzleti útra a kollégákat, inkább online konferenciákat tartanak. Akit nem elégít ki egy belföldi autós utazás, az VR szemüvegek segítségével varázsolhatja egzotikus szigetté a teraszát. 

 

Tudomány a politika felett
Jól ráijesztett a világra a koronavírus, és ismét bebizonyosodott, hogy az embernek nem kell biológiai fegyveren törnie a fejét, mert a természet bármikor tud produkálni egyet. Ez szerencsére a politikusoknál is paradigmaváltást hozott a 2020-as években, és nem kell újabb globális járvány ahhoz, hogy a tudományt a politika elé helyezze az emberiség. A 2020-as amerikai választások már jelezték, hogy – néhány extrém kivételtől eltekintve – a világ összes nemzete másként kezeli az egészségügyet és az abban dolgozókat, és nemcsak kampányszlogenekben emlegeti a szociális felzárkóztatást.

 

A cikk folytatása ide kattintva olvasható!

Megosztás