2025. július 11.
Játékos ráhangolódás az iskolakezdésre

Játékos ráhangolódás az iskolakezdésre

A felhőtlen nyári szünet után akkor lehet gondtalan és örömteli az iskolakezdés a gyermekek számára, ha megfelelően rá tudnak hangolódni a változásra. Ebben segíthet a Pólus iskolakezdési programsorozata.

2024. augusztus 29. és szeptember 8. között olyan különleges, játékos, ugyanakkor tudományos aktivitásokkal találkozhatnak majd a Pólus Bevásárlóközpont látogatói, amikkel garantált lesz az élményteli kikapcsolódás. Az ingyenes programsorozat ugyanis a négy elem varázslatos világára épül – a tűzre, a vízre, a földre és a levegőre. Ezek mindegyikéhez tartozik majd egy-egy állomás, ahol a gyerekek interaktív kísérletek és játékok segítségével fedezhetik fel a természeti jelenségek titkait, miközben nemcsak szórakozhatnak, hanem tanulhatnak is.

 

Állomásról, állomásra
Föld: Az első állomáson építőkockákból lehet majd tornyokat építeni egy kisebb terepasztalon. Miután elkészültek az épületek, egy kar megrántásával földrengést lehet szimulálni, ezáltal azonnal kiderül majd, melyik épület lett a stabilabb, tartósabb.

Levegő: Ennél a pályánál egy levegő-géppel ügyeskednek a gyerekek: úgy kell irányítaniuk a szerkezetet, hogy a labdájuk a levegőben maradjon, és a két karika egyikén áthaladjon.

Víz: A VR szemüveg segítségével a víz alatti világ csodáit ismerhetik meg a lelkes játékosok.

Tűz: A negyedik állomáson egy rendkívül izgalmas kísérlet várja a gyerekeket, amelynek során működő tűzhányót kell készíteniük.

 

 

Amennyiben a lurkók teljesítik a pályákat, és megszerzik a négy pecsétet, akkor a játék végén a jutalom sem marad el, mindenki választhat magának egy ajándékot.

A fentieken kívül természetesen lesznek egyéb aktivitások is, például különféle ügyességi játékok, vicces tükör vagy optikai megtévesztés.

 

A felnőttek sem maradhatnak ki a játékból
A gyerekek mellett, a felnőtteknek is megéri játszani, ugyanis a programsorozat végén, a vásárlók minden elköltött tízezer forint után nyerhetnek, ehhez csupán annyit kell tenniük, hogy a nyugtájuk AP kódjával regisztrálnak az esemény honlapján. A szervezők összesen 3 nyertest sorsolnak ki: az első helyezett egy 3 főnek szóló, 90 perces balatoni panorámás repülést nyer, a második egy LENOVO tabletet tokkal és ceruzával, a harmadik pedig egy családi Csodák palotája belépővel lehet gazdagabb.

 

Mert adni mindig jó
A Pólusnak szívügye a környékbeli rászorulók támogatása, és – amint az a korábbi évek során kiderült – a jótékonyság a látogatók számára is rendkívül fontos. Éppen ezért a kampány keretében iskolaszergyűjtést is szerveznek, így a rászoruló gyermekek számára is könnyebb lehet az tanévkezdés.

Az akcióhoz a vásárlók mellett az Office Depot és a Pólus is csatlakozik, és a felajánlásokat ezúttal is a Rászorulókat Támogatók Egyesülete (RÁTE) segít célba juttatni. Ahogyan a programsorozat többi eleme, úgy az adományokat gyűjtő plexi urna is az ételudvar előtti területen lesz megtalálható.

 

Megosztás

Bemutatkozott az új Fiat Grande Panda

Hello Mozaik

Bemutatkozott az új Fiat Grande Panda

  • 2025.07.2

A Fiat hivatalosan is bemutatta a Grande Pandát, amely merész újraértelmezése az ikonikus 1980-as Panda modellnek. Az új generáció retrós formavilággal, tágasabb belső térrel, újrahasznosított anyagokkal és környezetbarát hajtáslánccal érkezik – mindezt a Panda szerethető, játékos karakterével ötvözve.

 

Nemzetközi szinten csökken, itthon nő a pezsgőfogyasztás

Hello Mozaik

Nemzetközi szinten csökken, itthon nő a pezsgőfogyasztás

  • 2025.06.23

A pezsgő mindig is a luxus szimbóluma volt, amelyet az ünnepléshez és különleges alkalmakhoz kötöttünk. Azonban a legújabb globális trendek és a piacok változásai azt mutatják, hogy a pezsgőfogyasztás világszerte és Magyarországon is új irányt vehet. Merre tart a pezsgő iránti kereslet a piacon? Az Esterházy Pezsgőgyár körképe.