2024. március 29.
Ezért fogyasszunk nyáron is kollagént

Ezért fogyasszunk nyáron is kollagént

Ugyan a nyári hónapokban az önfeledt kikapcsolódásé a főszerep, a bőrünk nem pihen. Az erős nyári napsütéssel szemben fontos, hogy megfelelően támogassuk a bőrünk védelmét. 

Ahhoz, hogy ne sérüljön tartósan és ne veszítsen túlzottan a víz-és zsírtartalmából, a fokozott fényvédelem és a megnövelt folyadékbevitel mellett kiemelt figyelmet kell fordítanunk a belső védelemre is.

 

Hatékony belső védelem
A szükséges tápanyagok belső pótlása rendkívül fontos ebben az időszakban, ugyanis a megfelelő vitamin, nyomelem és ásványi anyag raktárak feltöltésével nem csupán a bőr felületi védelmét, ellenálló képességét erősíthetjük, hanem tartósan segíthetjük a sejtek egészségét is. 

„Az erős napsugarak hatására sajnos csökken a szervezet kollagén termelése, az UVA sugarak a bőr belső építőköveit, például a kollagén és elasztin rostokat is bomlasztják. Így a bőr általános állapota idővel egészségügyi és esztétikai szempontból is romlásnak indul, veszít a rugalmasságából, megjelennek a ráncok. Emiatt nagyon fontos, hogy belsőleg megfelelően pótoljuk a kollagént, megelőzve a komolyabb problémák kialakulását” – mondja Katus Attila edző, életmód-tanácsadó és táplálkozási szakértő.

 

Kollagénnel a külső-belső fiatalságért
A kollagén a szervezünket alkotók fehérjék 70%-át képezi és a kötőszöveteink mindegyikében fellelhető. Ezért is kiemelten fontos a szerepe a porcok, a csontok, és az ízületek védelmében, így a könnyed mozgás megőrzésben is.

Rendszeres fogyasztása tehát nem csupán az UV-káros hatási ellen nyújthat segítséget, de bőrünk hidratáltabbá, feszesebbé válhat és csökkenhet a ráncok mértéke is. Továbbá segíthet a narancsbőr leküzdésében, sőt a hajunk és a körmeink is meghálálják, ha megfelelő mennyiségben szedjük. 

 

Hogyan pótoljuk a kollagént? 
Érdemes belsőleg feltölteni a kollagén raktárakat, ehhez pedig minden esetben megfelelő és biztonságos forrásból származó kollagén peptideket tartalmazó készítményt fogyasszunk. Mivel a kollagén a C-vitaminnal együtt hasznosul a legjobban, ezért a javasolt a C-vitamin bevitelünkre is megfelelő figyelmet fordítani a kollagén fogyasztása mellett.

 

 

Megosztás

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

Hello Mozaik

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

  • 2023.09.21

Az ősz beköszöntével az idénygyümölcsök és -zöldségek széles és színes kínálata egyre szűkül és hajlamossá válhatunk a vitaminokban szegényebb, de nehezebb, zsírosabb ételek fogyasztására. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb napfény ér bennünket, a levegő lehűlése és a fokozott őszi stresszterhelés pedig sajnos magával hozza a náthaszezont.  

 

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

Hello Mozaik

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

  • 2023.08.29

Útmutatónkban összegyűjtöttük az őszi-téli kuckózós időszak szín trendjeit, amelyek a legnagyobb divatházak kifutóin már megmutatták magukat, és tippeket adunk, hogy ezeket hogyan érdemes kombinálni.