2024. április 19.
Ünnepvárás Bach zenéjével

Ünnepvárás Bach zenéjével

Egy nappal karácsony előtt mi mással teremthetné meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar az ünnepvárás átszellemült hangulatát, mint Bach zenéjével?

A Karácsonyi oratórium első három kantátája mellett a nagy barokk szerző egy olyan további, hasonlóan kantátaműfajú alkotását halljuk, amely szintén a karácsony ünnepköréhez kapcsolódik. A műsort a régizenei repertoár legilletékesebb magyar karmestere, Vashegyi György vezényli, s az énekes szólistagárda is a historikus előadógyakorlat hazai legjobbjaiból áll.

 

Bach Karácsonyi oratóriuma hat kantátát tartalmaz, s ezek nemcsak hogy külön-külön is megszólaltathatók, de a maguk idejében nem is hangzottak fel egy estén, egymást követőn, hiszen templomi használatra szánt darabokról van szó, amelyek mindegyike a karácsonyi ünnepkör más és más napján volt aktuális, annak gondolatvilágához és lelki tartalmaihoz illeszkedve. Az oratórium ezúttal megszólaló első része, vagyis az első három kantáta, a Jauchzet, frohlocket, auf, preiset die Tage (Örvendjetek, vigadjatok, dicsérjétek e napokat), az Und es waren Hirten in derselben Gegend (Valának pedig pásztorok azon a vidéken) és a Herrscher des Himmels, erhöre das Lallen (Égi Uralkodó, halld meg dadogásunkat) karácsony első három napjához kapcsolódik, míg a második és a harmadik kantáta között hallható Süßer Trost, mein Jesus kömmt (Édes vigasz, Jézusom eljövend) szintén karácsony harmadik napjára íródott.

 

A négy szólista, Baráth Emőke, Balogh Eszter, Megyesi Zoltán és Najbauer Lóránt a Vashegyi György által vezényelt produkciók rendszeres közreműködője, így teljes hitellel közvetíti azt az előadói felfogást, amelyet a hazai korhű régizenejáték meghatározó személyisége képvisel.

 

2022. december 23. 19.30 Müpa 

Vashegyi György karmester

Johann Sebastian Bach: Karácsonyi oratórium – 1. kantáta (Örvendjetek, vigadjatok, dicsérjétek e napokat), BWV 248/1

Johann Sebastian Bach: Karácsonyi oratórium – 2. kantáta (Valának pedig pásztorok azon a vidéken), BWV 248/2

***

Johann Sebastian Bach: Édes vigasz, Jézusom eljövend – kantáta, BWV 151

Johann Sebastian Bach: Karácsonyi oratórium – 3. kantáta (Égi Uralkodó, halld meg dadogásunkat), BWV 248/3

Baráth Emőke szoprán

Balogh Eszter alt

Megyesi Zoltán tenor

Najbauer Lóránt basszus

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Vashegyi György

Megosztás