2023. október 1.
Magyarország földgáz ellátását semmi nem veszélyezteti

Magyarország földgáz ellátását semmi nem veszélyezteti

Az elmúlt időszak fejlesztéseinek eredményeként a hazai földgáz infrastruktúra erős, de továbbra is cél, hogy Magyarország ellátásbiztonságát semmi ne veszélyeztesse – mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese.

A Trend FM Nap Vendége című műsorában Ságvári Pál elmondta, hogy Magyarországra továbbra is Oroszországból, Ukrajnán keresztül érkezik a legtöbb földgáz. A vezeték kapacitása évente húsz milliárd köbméternyi, ami kétszerese a hazai fogyasztásnak, ennek ellenére továbbra is fontos a szállítási útvonalak diverzifikációja.

 

A MEKH elnökhelyettese kiemelte, hogy idén októberben átadják az új magyar-szerb határkeresztező földgáz vezetéket, amin keresztül hat milliárd köbméternyi gáz érkezhet Magyarországra, rövidtávon Oroszországból, hosszabb távon akár a Kaszpi-térségből is. Magyarországnak egy tizenöt kilométeres rövid szakasz megépítésével kell kipótolnia az infrastruktúrát Szerbia irányába. Az új szakasznak köszönhetően a magyar piac ellátása abban az esetben is biztosított, ha Oroszország és Ukrajna 2024 után nem tud egymással megállapodni a tranzit szerződés megújításában.

 

Ságvári beszélt a magyar-román összeköttetésről is. Mint mondta, magyar oldalról elkészült a szükséges infrastruktúra a fogadóállomásokkal, a kompresszorokkal; és a román fél is megerősítette a csővezeték-rendszert Bukarest és a magyar határ között. Ennek ellenére bizonyos szabályozási nehézségek miatt a fekete-tengeri kitermelés még nem indult meg – mondta az elnökhelyettes, aki hozzátette, hogy Romániának is nyilvánvaló érdeke, hogy minden akadály elháruljon az új forrás szállításának megindulása elől.

 

A zöld gazdaság megteremtése, a hagyományos energiahordozók fokozatos visszaszorulása hosszú távon nem kedvez a fosszilis földgáz piacának – fejtette ki Ságvári Pál, aki emlékeztett, hogy az Európai Unió elkötelezte magát, hogy 2050-re karbonsemlegessé teszi gazdaságát. Mint mondta a relatív alacsony kibocsátású földgáz a jövőben egyfajta híd szerepet tölthet be a fosszilis és a megújuló energiatermelés világa között.

Megosztás

Tervezett intralogisztikai folyamatok mint tartós befektetés

Hello Gazdaság

Tervezett intralogisztikai folyamatok mint tartós befektetés

  • 2023.03.20

Míg az e-kereskedelem volumene egészen két évvel ezelőttig egyenletesen növekedett, a 2020-as és 2021-es világjárvány miatti lezárások jelentősen felgyorsították az online kereskedelemre való átállást, és megváltoztatták a világ vásárlási szokásait. A QLM piaci kitekintése.

 

 

Trendek a logisztikában: mikroteljesítési központok, IoT, 5G és integrált, automatizált megoldások

Hello Gazdaság

Trendek a logisztikában: mikroteljesítési központok, IoT, 5G és integrált, automatizált megoldások

  • 2023.02.22

A korona-vírus járvány nyomán megnövekedett online értékesítés hatása, hogy egyre több vállalkozás ismeri fel, sikerének kulcsa a belső termelési és elosztási folyamatok optimalizálásában, vagyis az intralogisztikában, és annak automatizálásában rejlik. A QLM piaci körképéből kiderül, milyen kihívásokkal néz szembe a logisztikai iparág.