2024. március 28.
Ez volt a lényeg a 48. héten

Ez volt a lényeg a 48. héten

Az elmúlt hét fontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Szerdán, 60 éves korában elhunyt Diego Maradona. Két hete hazaengedték még őt a korházból agyvérzése után. Az agyi ödéma eltávolítása sikeres volt, az argentin labdarúgás legendája mégis elvesztette élete utolsó meccsét. Halálát hirtelen szívleállás okozta. Ahogy Messi, Maradona is Magyarország ellen mutatkozott be a nemzeti tizenegyben.

A múlt héten elvesztettük Balázs Fecót is, akit több mint tíz napig tartottak mesterséges kómában, miután elkapta a koronavírust. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész 69 éves korában hunyt el.

Jöhet a mobiltelefon trafipax: A múlt héten debütált Hollandiában az a rendszer, ami minden autóról fotót készít, de csak a vezetés közbeni telefonálást figyeli, így akinek a kezében nincsen mobil, annak a fotója rögtön törlődik. Magyarországon is többen halnak meg az utakon telefonálás miatt, mint ittas vezetés következtében, így valószínűsíthető, hogy nálunk sem kell sokat várni a speciális kamerák megjelenésére.  

A mértékletesség, a segítségnyújtás és az imádság időszakának nevezte a koronavírus-járványban érkező karácsony előtti heteket Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján – adta hírül Sárközy Júlia, az MTI tudósítója. 

 

A hét száma: 5200
Ennyi lesz a D1-es kategóriájú megyei autópályamatrica, ami 200 Ft-os emelkedés az idei árhoz képest. Szombat este jelent meg az az ITM-rendelet, amely az új autópályahasználati feltételeket tartalmazza. Ennek értelmében a matricát késve vásárlók a jövőben az éves matrica utólagos megváltásával kerülhetik el a pótdíjfizetést.

Megosztás

11 év után tér vissza a világ egyik legjobb sorozata

Hello Világ

11 év után tér vissza a világ egyik legjobb sorozata

  • 2022.10.20

A BBC Earth magyar csatornáján október 30-tól látható az a lenyűgöző természetfilm sorozat, amely 6 epizódban mutatja be bolygónk olyan részeit, ahová csak a televízió segítségével juthatunk el, és amelynek látványa talán segíthet abban, hogy többet tegyünk a Föld és az élővilág megmentéséért.