2024. április 17.
Tóth Ivett bemutatta kűrjét, 23. maradt

Tóth Ivett bemutatta kűrjét, 23. maradt

Az orosz Alina Zagitova nyerte a műkorcsolyázók női versenyét a phjongcshangi téli olimpia pénteki napján, Tóth Ivett a 23. helyen végzett.

A januárban Európa-bajnok, 15 éves versenyző az oroszok első aranyérmét nyerte Phjongcshangban. Mögötte honfitársa, az elmúlt két világbajnokságon győztes Jevgenyija Medvegyeva zárt másodikként. A bronzmedált a tavaly vb-ezüstérmes, a dél-koreai játékokon csapatban aranyérmes kanadai Kaetlyn Osmond szerezte meg.

Tóth Ivett az első csoport utolsó, hatodik tagjaként lépett jégre. A Carmenre előadott kűrjét remekül kezdte, a közönség ütemes tapsa közepette, ha nem is hibátlanul, de megugrotta a tripla Lutz, dupla toeloop kombinációt, majd külön a tripla flipet is. Ezt követően viszont elbizonytalanodott az UTE 19 éves versenyzője, ugyanis elesett a tripla Rittbergerben, majd a háromfordulatos Lutzban is. A hibák kissé rányomták bélyegüket a program további részére, a forgások és a lépéssorok sem voltak teljesen zökkenőmentesek. A piros ruhát viselő Tóth Ivett szabadkorcsolyázása végén két ugráskombinációt is megcsinált, majd zárásként ismét hibázott a dupla Axelnél. A hibák ellenére megtartotta a 23. helyét a 24 fős kűrben – jelentette Gergelics József, az MTI különtudósítója.

Tóth Ivett bemutatja kűrjét a női műkorcsolyázók versenyében a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 23-án.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
 

"Nagyon nehéz év van mögöttem. Májustól nagy katyvasz volt, a nyári sérülésem is jelentősen befolyásolta a felkészülésemet, ezért örülök, hogy nem csak egy rövidprogramból állt számomra az olimpia" - mondta Tóth Ivett, aki egyúttal gratulált a férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltónak a csütörtökön megnyert történelmi aranyérméhez.

Tóth Ivett azzal elégedett volt, hogy mindent megpróbált, mindenbe beleállt, még ha többször hibázott is emiatt, azt viszont kifejezetten sajnálta, hogy a forgások és a lépéssorok sem voltak tökéletesek.

 

Eredmények:

Műkorcsolya, nők, olimpiai bajnok:

1. Alina Zagitova (Olimpiai Sportolók Oroszországból) 239,57 pont

2. Jevgenyija Medvegyeva (Olimpiai Sportolók Oroszországból) 238,26

3. Kaetlyn Osmond (Kanada) 231,02

...23. Tóth Ivett 150,43

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.