2024. március 28.

Jászapáti hatodik lett 1500 méteren

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: Jászapáti Petra a pontszerző hatodik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpia szombati napján.

Legutóbb a 2006-os, torinói játékokon volt egyéniben magyar pontszerző, akkor Knoch Viktor ötödik, míg Huszár Erika éppen ebben a számban negyedik lett.

A 19 éves magyar sportoló a világ legjobb rövidpályás gyorskorcsolyázóival állt rajthoz a hétfős futamban, hogy harcba induljon az ötkarikás érmekért. A phjongcshangi bajnok olasz Arianna Fontana és a holland Jorien ter Mors, a világbajnok dél-koreai Csoj Min Dzsong, vagy éppen az 500 méteren bronzérmes kanadai Kim Boutin is esélyes volt a végső sikerre, de a kínai Li Csin-jüt, vagy a másik hazai gyorskorcsolyázót, Kim Alangot sem lehetett leírni.

A szegedi versenyző a négyes pozícióból rajtolt, és a hatodik helyet foglalta el az első körökben, amikor viszonylag lassú tempóban haladtak a versenyzők. Tízzel a vége előtt fokozódott az iram, Jászapáti hetedikként "vonatozott", nem kockáztatott semmit. Akkor próbálkozott előrelépéssel, amikor az utolsó négy körre öldöklővé vált a harc az élbolyban, a tempó pedig a lehető legnagyobb volt. Jászapáti végül az erejével teljesen elkészülő Fontanát utasította maga mögé.

A győzelem Csoj Min Dzsongé lett, aki hat világbajnoki címe után ért a csúcsra, ráadásul fölényesen, mert az utolsó körben megnyugtató előnyt szerzett magának. Másodikként Li, harmadikként Boutin haladt át a célvonalon.

 

Eredmények:

Rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 méter, olimpiai bajnok:

1. Csoj Min Dzsong (Koreai Köztársaság) 2:24.948 perc

2. Li Csin-jü (Kína) 2:25.703

3. Kim Boutin (Kanada) 2:25.834

...6. Jászapáti Petra 2:26.138

Bácskai Sára Lucát kizárták a selejtezőben.

 

(MTI)

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

A hétvégén immár 30. alkalommal rendezték meg a havas sportok nagy szezont lezáró eseményét, a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján a sportversenyek mellett egy közös ünnepi lecsúszást is megrendeztek, melyen több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.