2020. június 2.
Elbúcsúztatták Görbicz Anitát

Elbúcsúztatták Görbicz Anitát

Görbicz Anita 2002 és 2017 között 233 mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben és 1111 gólt szerzett.

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) visszavonultatta a női válogatott 13-as mezszámát, amelyben Görbicz Anita szerepelt.

A csütörtöki, győri magyar-holland Európa-bajnoki selejtező bemelegítését minden magyar játékos „Köszönjük, Görbe!” feliratú, 13-as számú trikóban végezte. A kezdés előtt a 34 éves klasszis az utánpótlás-játékosok sorfala között, a közönség ovációja mellett sétált a pályára - írta az MTI.

„Tudtam, hogy eljön ez a pillanat, de nem gondoltam volna, hogy ennyire izgatott leszek ma” - mondta Görbicz Anita meghatottan.

Az MKSZ nyilvántartása szerint Görbicz Anita 2002 és 2017 között 233 mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben és 1111 gólt szerzett. A csapatkapitány a tavaly decemberi világbajnokságon, a Franciaország elleni vesztes nyolcaddöntőt követően jelentette be, hogy többé nem szerepel a válogatottban.

A magyar női kézilabda-válogatottból visszavonuló Görbicz Anita az utánpótlás-játékosok sorfala között a győri Audi Arénában 2018. március 22-én.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
 

A szövetség nevében Pálinger Katalin alelnök, korábbi csapattárs mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott, Görbicz Anita a sportág királynőjeként, a világ legjobb női kézilabdázójaként köszön el a magyar válogatottól, és az odaadását, a mindenáron való győzni akarását emelte ki.

Novák András főtitkár egy 233-as számú mezzel ajándékozta meg, a szurkolók egy szektornyi méretű, mezt formázó, „Köszönjük, Görbe!” feliratú drapériát feszítettek ki a lelátón, majd a Hooligans zenekar tagjai énekeltek a pályán.

A balszélsőként is bevethető irányító megköszönte mindenkinek - az edzőinek, a csapattársainak, a családjának - azt a szeretetet és segítséget, amivel elérte ezt a csodálatos karriert.

A győri klub részéről Bartha Csaba elnök és Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnök köszöntette a játékost.

A kezdés előtt Görbicz Anita jelképesen átadta a csapatkapitányi karszalagot utódjának, Tomori Zsuzsannának, majd ő végezte el a kezdődobást.

A következő szezont még a pályán tölti a Győri Audi ETO KC színeiben, de elárulta, tervezgeti már a jövőjét, szeretne gyerekekkel foglalkozni, elsősorban egyéni képzést tartani.

 

Legjobb eredményei a válogatottban:

Olimpia: 4. hely (2008), 5. (2004)

Világbajnokság: 2. (2003), 3. (2005)

Európa-bajnokság: 3. (2004, 2012)

 

Egyéni díjak:

Az év legjobbja a nemzetközi szövetségnél: 2005

Az év legjobbja Magyarországon: 2005, 2006, 2007, 2013, 2014, 2017

A világbajnokság legjobb irányítója: 2003, 2005, 2007, 2013 

Megosztás