2024. március 29.
A világ legkomolyabb testépítő és fitness versenye volt Pesten

A világ legkomolyabb testépítő és fitness versenye volt Pesten

Óriási sportdiplomáciai siker, hogy hazánk felkerült az IFBB legrangosabb versenyprogramjának, az IFBB Diamond Cupnak a szervezői listájára.

22 ország közel 200 versenyzője állt színpadra 27 kategóriában a hétvégén. Az Akvárium Klubban Fitness, Bikini Fitness, Fitt model, Mens Phisique, valamint testépítés is szerepelt az egésznapos nemzetközi testépítő- és fitneszversenyen.

 

A verseny egyik különlegessége, hogy a legjobbak öt abszolút kategóriában, egy-egy IFBB Elite Pro kártyát nyerhettek, amivel a továbbiakban az IFBB Elite Pro ligában is szerepelhetnek. A rendezvény jogdíjas volt, ami azt jelenti, hogy a szervezőknek egy bizonyos összeget a nemzetközi szövetség felé ki kellett fizetni.

 

 „Örülök, hogy a mai napon ilyen szép számmal szerepeltek versenyzők, és jöttek el érdeklődök. Az elmúlt évben más országokban láttam Diamond Cup versenyeket, így van összehasonlítási alapom. Büszke vagyok rá, hogy ilyen színvonalon járulhattunk hozzá Magyarország sportdiplomáciai sikerességéhez” – mondta Bara Csaba a rendezvény főszervezője, a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség marketingigazgatója.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

A hétvégén immár 30. alkalommal rendezték meg a havas sportok nagy szezont lezáró eseményét, a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján a sportversenyek mellett egy közös ünnepi lecsúszást is megrendeztek, melyen több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.