2024. március 29.
Gasztrofimet hoz Budapestre az Európai Moziéjszaka

Gasztrofimet hoz Budapestre az Európai Moziéjszaka

Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2019. december 6-i vetítésén a női séfek kerülnek reflektorfénybe.

December első hetében 54 európai városban rendezik meg az Európai Moziéjszakát. Az európai filmkultúra sokszínűségét ünneplő egyedülálló esemény budapesti helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol december 6-án este a gasztronómiáé lesz a főszerep. A Női séfek nyomában című francia gasztrofilm vetítését követő beszélgetés vendégei Palágyi Eszter Michelin-csillagos séf, valamint Mautner Zsófi és Jókuti András gasztrobloggerek.

 

Az Európai Moziéjszaka hagyománya a Kreatív Európa MEDIA alprogram kezdeményezésére és az Europa Cinemas társszervezésében tavaly indult azzal a céllal, hogy a rendkívül sokszínű és gazdag európai filmkultúra nagy, közös ünnepe legyen Európa-szerte. A filmszerető közönség díjmentes, közönségtalálkozókkal kísért vetítéseken találkozhat a MEDIA program keretében támogatott európai filmekkel és általuk az európai értékekkel. A rendezvény budapesti helyszíne idén az Uránia, ahol december 6-án nemcsak a filmkultúra, de a gasztonómia is főszerepbe kerül.

 

A konyha a hétköznapokban többnyire a nők birodalma, a konyhaművészet legbefolyásosabb sztárjai mégis férfiak. Hogy miért van ez így, és hogy hogyan látják ezt a kétarcúságot a szakma szereplői, annak ered nyomába a Női séfek nyomában című film. Vérane Frédiani rendezőnő téma iránti érdeklődését a TIME magazin egyik 2013-as, nagy port kavart címlapsztorija keltette fel, amely „Étkek istenei” címen gyűjtötte össze a világ leghíresebb séfjeit, akik között sajnálatosan egyetlen nő sem kapott helyet. Frédiani Franciaországtól Peruig és az Egyesült Államoktól Kínáig a fine dining és a gasztrozsurnalizmus számos képviselőjét felkereste, többek között Anne-Sophie Pic, Dominique Crenn, Barbara Lync és Alice Waters séfeket, akik nemcsak a hivatásukkal kapcsolatos sztereotípiákról és konyhafőnöki karrierjükről meséltek nagy örömmel, hanem arról is, miről szól számukra a konyhaművészet, miről a Michelin-csillag, és vajon jobbá tehető-e a világ a gasztronómia által. A nem titkoltan szemléletformáló szándékú filmet, amely Magyarországon először az Urániában kerül mozivászonra, a vetítés után a magyar gasztrovilág nagyágyúival, Palágyi Eszter Michelin-csillagos séffel, valamint Mautner Zsófi és Jókuti András gasztrobloggerekkel vitathatjuk meg.

 

A belépés díjtalan, jegyeket egy rövid kvízjáték kitöltésével lehet nyerni 2019. november 26-tól. Részletek hamarosan az Uránia honlapján és Facebook-oldalán. Az Uránia programjának együttműködő partnere a Budapesti Francia Intézet. A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

 

 

A szervezők:

A Kreatív Európa MEDIA az Európai Bizottság egyik programja, amelynek célja az európai audiovizuális ipar támogatása. Finanszírozást nyújt az európai filmek, sorozatok, dokumentumfilmek és videojátékok fejlesztéséhez, népszerűsítéséhez és terjesztéséhez Európán belül és kívül. Támogatja továbbá a producerek, a filmforgalmazók, a rendezők és a forgatókönyvírók képzését, hogy segítse őket az új technológiákhoz való alkalmazkodásban. A MEDIA évente mintegy 2 000 európai projektet támogat.

Az Europa Cinemas az első olyan mozihálózat, amely az európai filmekre összpontosít. A Kreatív Európa MEDIA program támogatásával 25 év alatt 44 országban több mint 1 100 mozit (közel 3 000 vetítőterem) egyesítő hálózattá vált. Fő célja, hogy operatív és pénzügyi támogatást nyújtson azoknak a moziknak, amelyek vállalják, hogy jelentős részben vetítenek nem nemzeti európai filmeket, és a fiatal közönségnek szóló programokat valósítanak meg.

Megosztás

Most a Hungexpón érdemes fagyizni!

Mozaik

Most a Hungexpón érdemes fagyizni!

  • 2024.03.3

Huszonhat gyártó várja termékeivel az olasz konyha szerelmeseit a SIRHA Budapesten. Az Olasz Szigeten Itália ikonikus alapanyagait vonultatják fel, amiket egyszerűségük tesz rendkívülivé, ezért is lettek világhírűek.

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

Hello Mozaik

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

  • 2023.09.21

Az ősz beköszöntével az idénygyümölcsök és -zöldségek széles és színes kínálata egyre szűkül és hajlamossá válhatunk a vitaminokban szegényebb, de nehezebb, zsírosabb ételek fogyasztására. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb napfény ér bennünket, a levegő lehűlése és a fokozott őszi stresszterhelés pedig sajnos magával hozza a náthaszezont.