2021. november 28.

Sok japán volt kíváncsi a mohácsi busójárásra

A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével véget ért Mohácson az idei busójárás, amelynek hétvégi fő programjaira több tízezren voltak kíváncsiak.

A Duna-parti város főterén kedden több ezer látogató gyűlt össze, hogy a borzas busóbundába öltözött, faragott álarcokat viselő hagyományőrzőkkel együtt kereplők, kolompok zajára elbúcsúztassa a telet.

Az eseménysorozat hat napja alatt 35 helyszínen 80 rendezvényt tartottak. A szórakoztatásról 1350 busó és egyéb maskarás gondoskodott; 350 árus, köztük népművészek, iparművészek, kézművesek, vendéglősök kínálták termékeiket. A busójárás alatt 80-100 ezer ember fordult meg Mohácson – mondta Hegedűs Emese, a busójárás egyik főszervezője az MTI-nek.

Bár a mohácsiak azt tartják, hogy a busójárás keddi napja az övék, akkor van az ő farsangjuk, évek óta tartó tendencia, hogy a szombaton és vasárnap tapasztalható tömeg miatt újabban sok turista erre a napra időzíti a látogatását. Idén nagyon sok japán és brit turista, valamint számos francia látogató érkezett a városba.

Mohács híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A legenda szerint a helyi sokácok furfangos ősei a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Később álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

Megosztás

A Freelusion legújabb produkciója a RaM Színházban

Hello Kultúra

A Freelusion legújabb produkciója a RaM Színházban

  • 2021.11.8

A RaM Színházat nemrégiben a nemzetközileg ismert és számos díjat nyert Freelusion vette át. Hamarosan debütál új, saját produkciójuk, a Látomások, amely 3D vetítéssel, Queen dalokkal kombinált nagyszabású tánc showként kerül a színház deszkáira.