2024. március 28.
Négynapos bábfesztivál kezdődött Szegeden

Négynapos bábfesztivál kezdődött Szegeden

A fesztivál egyik célja, hogy minél több emberrel megismertesse a bábszínházi műfajt és újabb nézőket csábítson be a szegedi bábszínház következő évadára.

Elsősorban a legkisebbeknek szóló előadásokkal várják a közönséget a kedden kezdődő szegedi bábfesztiválon, amelynek idején bábkiállítás is látható a Szent-Györgyi Albert Agórában - tájékoztatta a szervező Kövér Béla Bábszínház az MTI-t.

A hagyományosan tavasszal megszervezett fesztivál céljai közé tartozik, hogy minél több emberrel megismertesse a bábszínházi műfajt és újabb nézőket csábítson be a szegedi bábszínház következő évadára.

A négynapos fesztiválon szerepelnek a Kövér Béla Bábszínház elmúlt évadokban bemutatott, nagy sikert arató, kisebbeknek szóló produkciói: Ábrahám Eszter műve, A kíváncsi pillangó, a Valentyin Katajev meséje alapján készült Hétszínvirág, a dalokkal és mondókákkal fűszerezett Nyuszi-Hopp! és Benedek Elek A fekete ország című meséjének feldolgozása, a Hurka Gyurka.

A pécsi Bóbita Bábszínház Szivárványhinta című produkcióját hozza el Szegedre, a budapesti Európai Szabadúszók Egyesülete a Beszélő fát, a szintén a fővárosból érkező BonBon Árnyékszínház a Koldus és királyfit mutatja be, a kecskeméti Ciróka Bábszínháztól pedig a Kuckómókát láthatja a közönség.

A fesztiválon hagyományosan külföldi társulatok is részt vesznek: idén a temesvári Merlin Bábszínház Piroska új történetét, a szabadkai Gyermekszínház a Holle anyót játssza Szegeden.

A fesztivál első napján nyílik a Szent-Györgyi Albert Agórában az Öt bábszínház - öt mese című kiállítás. A szabadkai Szabadegyetemmel közösen szervezett tárlaton három vajdasági - a szabadkai, az újvidéki és a nagybecskereki -, valamint két magyarországi - a kecskeméti és a szegedi - bábszínház öt emlékezetes előadásának bábjait mutatják be.

Megosztás

Mesterek és tanítványok a Müpában

Kultúra

Mesterek és tanítványok a Müpában

  • 2024.03.3

Heinz Holliger és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén generációk kézfogásának lehetünk tanúi. Bartók Béla volt Veress Sándor mestere, a Svájcba emigrált Veress pedig Heinz Holligert tanította a zeneszerzés művészetére.