2024. március 29.
Budapesten hegedül a világ legjobbja

Budapesten hegedül a világ legjobbja

Kiemelkedő eseménye lesz a A Nemzeti Filharmonikusok új évadának Maxim Vengerovnak koncertje.

Aki a világ legjobb hegedűsére kíváncsi, a Ferencsik bérletet váltsa meg. Az első koncerten Ravel keringőfantáziája csendül fel, hegedül Maxim Vengerov (lenti képen). Ő az, aki a kritikusok szerint úgy játszotta Beethoven hegedűversenyét, hogy az még az aggályos Beethovennek is tetszene. Nem csoda, hogy a Nemzeti Filharmonikusok jövő évi költségvetésében ő lesz a legdrágább vendégművész.

 

 

A Kobayashi bérlet első koncertjén Eötvös Péter, a világhírű magyar zeneszerző három saját szerzeménye után Liszt Dante-szimfóniáját fogja dirigálni. Az internetnek nem kell mindig vakon hinni, ezúttal azonban semmi kétség sem férhet a Wikipedián Eötvös Péterről olvasható megállapítás igazához: „az egyik legismertebb kortárs zeneszerző”. Rögtön hozzátehetjük, a hetvenöt éves mester egyúttal az egyik legkeresettebb karmester is a világon. A Kobayashi bérlet első hangversenyén ő vezényel, és az első részben az ő művei szólalnak meg, ékesen bizonyítva, hogy a kortárs muzsikának nem kell okvetlenül közönség-riasztónak lennie. Igenis lehet szórakoztató, olcsó kompromisszumok nélkül, mint például a Speaking Drums című darab, amelyben nyomon követhetjük, hogyan lesz Weöres Sándor úgynevezett nonszensz verseinek szavaiból ritmus, a ritmusból dallam. S mindezt hogyan adja elő egy káprázatos tehetségű ütős-szólista, az osztrák Martin Grubinger. A szünet után Eötvös Liszt ritkán hallható Dante-szimfóniáját vezényli.

 

Az egyik legjobban várt koncert is igazi különlegességnek számít és szintén a Kobayashi bérletet megváltó hangversenyrajongók élvezhetik majd. A koncert a Maisky-tiró közreműködésével valósul meg. Mischa Maisky csellóművész január 16-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben gyermekeivel, Sascha Maisky hegedű- és Lily Maisky zongoraművésszel együtt szólaltatja meg Beethoven Hármasversenyét. A Kobayashi bérlet koncertjén még Mahler annak idején Budapesten bemutatott I. szimfóniája lesz hallható.

 

További vendégművészek érkeznek majd a világ minden tájáról
A 2019-2020-as évadban Karen Kamensek és Michael Sanderling először dirigálja a zenekart. A külföldi vendégművészek közül kiemelhető még Sharon Kam klarinétművész a Weber klarinétverseny szólistája, valamint Arabella Steinbacher, aki Prokofjev I. (D-dúr) hegedűversenyét adja elő a Müpában. Fellép továbbá Martin Grubinger ütőhangszeres és Juliana Koch oboaművész.

Sebastian Weigle, Bertrand de Billy, Carlo Montanaro és természetesen Kobayashi Ken Ichiro visszatérő karmesternek számítanak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar élén. Velük jövőre is találkozhat a közönség.

„A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar hangversenyei a zene iránt érdeklődő sokszínű közönség sokszínű ízlésvilágát is tükrözik. Amikor külföldi vendégművészek érkeznek hozzánk, az mindig külön színt visz játékunkba. Izgatottan várjuk a közönség visszajelzéseit.” – biztatja a közönséget a bérletek mielőbbi megvásárlására Herboly Domokos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója.

 

  

Kedvezményes bérlet- és jegyvásárlás ITT vagy személyesen a Nemzeti Filharmonikusok külső jegypénztárában, a Broadway Jegyirodában, a Deák térnél, a Müpa jegypénztáraiban, a Zeneakadémia és a Pesti Vigadó jegypénztárában. Ezen kívül a Jegy.hu országos jegyirodai hálózatában.

 

Megosztás

Mesterek és tanítványok a Müpában

Kultúra

Mesterek és tanítványok a Müpában

  • 2024.03.3

Heinz Holliger és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén generációk kézfogásának lehetünk tanúi. Bartók Béla volt Veress Sándor mestere, a Svájcba emigrált Veress pedig Heinz Holligert tanította a zeneszerzés művészetére.