2024. március 28.
Országos KRESZ-módosítást kezdeményez egy budai kerület

Országos KRESZ-módosítást kezdeményez egy budai kerület

A gyalogosok védelmére hívja fel a figyelmet a Hegyvidéki Önkormányzat #jarjunkegyütt kampánya.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint évi mintegy 2500-4000 közé tehető a gyalogosgázolások száma. Magyarország területén például április 8-án hétfőn a rendőröket 44 személyi sérüléses közlekedési balesethez riasztották, melynek során egy ember vesztette életét, 11-en súlyos, 32-en pedig könnyű sérüléseket szenvedtek – közölte a police.hu a rendőrség adatait. Az ehhez hasonló statisztikák is arra ösztönözték a Hegyvidéki Önkormányzatot, hogy tartós megoldást keressen az országos szintű problémára.

 

 

Közlekedési szakemberekkel is konzultálva háromlépcsős programot indítottak, hogy biztonságosabbá tegyék azokat az utcákat, ahol a gyalogosok, az autósok és a kerékpárosok közösen használják az útpályát:

- saját tervezésű figyelemfelkeltő táblákat helyeznek ki, és felfestések kerülnek a problémás útszakaszokra,

- a Budapest Közúttal együttműködésben KRESZ-módosítást kezdeményeznek,

- hároméves járdaépítési programot hirdettek, ahol megoldható a kialakítás.

Sok esetben, ahogyan a 12. kerületben is, nincs lehetőség járda kialakítására (kevés a hely, vagy túl sok fa kivágásával, vagy jelentős költséggel járna), így a közúti közlekedés legvédtelenebb szereplői, a gyalogosok fokozottan nagy veszélynek vannak kitéve.

 

„Nem engedhetjük meg, hogy tovább nőjön a gázolások száma. Régen, amikor kevés volt az autó, és gyermekként az úttesten játszhattunk, nem okozott gondot, hogy nincs járda. Gondoljunk azonban a legvédtelenebbekre, a gyerekekre, a babakocsit toló édesanyákra és az idősekre. Szeretném biztonságban tudni a Hegyvidék lakóit ” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester, a program ötletgazdája.

A kampány első elemeként saját tervezésű, figyelemfelkeltő táblákat helyeznek ki, és felfestéseket készítenek a 12. kerület olyan útszakaszain, ahol nincs lehetőség járdákat építeni, mert a terepviszonyok azt nem teszik lehetővé. Az útszakaszokra felfestések is kerülnek, hogy figyelmeztessék az autósokat, itt rajtuk kívül, járda hiányában, más is használja az útfelületet.

A kerületben az itt élők véleménye alapján jelölték ki a 10 legveszélyesebb utcát. Online vagy a polgármesteri hivatal elé kihelyezett térképen, illetve szórólapokon szavazhattak arról a helyiek, hogy a 130 járda nélküli hegyvidéki utcából melyek a legveszélyesebbek, hol a legégetőbb szabályozni a közlekedést.

 

 

A szavazással párhuzamosan a Városkúti út egy szakaszán tesztelhették az ott élők a speciális felfestést és a táblát. Az ő véleményük nyomán módosítottak a táblán, mely a láthatóságot elősegítő sárga keretet kapott. Ez a tábla kerül majd ki a többi érintett utcába.

A kezdeményezés mellé állt Jakupcsek Gabriella is: „Magam is egy ilyen, járda nélküli utcában lakom a 12. kerületben. Szeretném, ha a Hegyvidék megtartaná zöld jellegét, és nem kellene járdaépítés miatt fákat kivágni ezekben a keskeny utcákban. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy biztonságban tudjam a gyermekeimet. Szeretném, ha figyelnénk egymásra, bármivel is közlekedünk, ezért is csatlakoztam a #járjunkegyütt kampányhoz” – mondta el a műsorvezető.

Az önkormányzat elképzelését a nemzetközi  „Shared space” koncepció  tapasztalatai is alátámasztják, hiszen  Amerikától Anglián át Hollandiáig kevesebb a baleset azokon az utakon, ahol nem választják szét épített akadályokkal a gyalogosokat és az autósokat. Ezeken az „osztatlan közös tereken” (shared space) az emberek kötelesek lassítani, jobban odafigyelni egymásra, adott esetben a szemkontaktust is felvenni.

Hans Monderman holland közlekedésmérnök vizsgálatai alapján, Nyugat-Európában uniós támogatás keretében számos város forgalmát szervezték már át, amelynek köszönhetően az érintett településeken jelentősen csökkent a balesetek száma.

A pozitív példák is motiválták az önkormányzatot, hogy a kampány második elemeként a Budapest Közút Zrt. segítségét kérve KRESZ-módosítást kezdeményezzen. A nyitott kerékpársávokhoz (nem azonos a kerékpárúttal!) hasonló útfelfestés és egy speciális új tábla bevezetését szeretnék elérni a KRESZ-ben. Szaggatott vonal jelölné azt a sávot, ahol a gyalogosok és a járművek osztozni kényszerülnek az útfelületen. A járművel közlekedők kerülés, előzés céljából ráhajthatnak a szaggatott vonallal elválasztott területre, ha azonban gyalogos közlekedik a vonallal elválasztott kis sávon, akkor a gyalogosnak abszolút elsőbbsége van. A 12. kerületben 2019. decemberig már működik is egy ilyen tesztutca az Edvi Illés úton. A beérkezett véleményeket és tapasztalatokat a BK Zrt. összegezi, és amennyiben hatásosnak bizonyult, a szakmai szervezetekkel történt egyeztetés után az illetékes minisztérium kezdeményezi a KRESZ módosítását, és országszerte bevezethetik az új közúti jelzést és táblákat.

 

Tóth Frank, kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó is megszólalt a #járjunkegyütt kampányt kapcsán: „Fontosnak tartom, amit elindítottunk itt a Hegyvidéken, és nagyon remélem, hogy ki tudjuk terjeszteni a város, sőt, az ország többi részére is. Négy gyermekem van, és tudom, hogy aki szintén szülő, annak semmi nem ijesztőbb annál, minthogy a gyermekével történhet valami.”

„Egy ilyen KRESZ-módosítás nagyban javítaná a magyarországi közúti közlekedés színvonalát, hiszen a gyalogosbalesetek túlnyomó többsége - 85-90%-a - lakott területen történik" - véli Pokorni Zoltán.

A program harmadik elemeként az önkormányzat hároméves járdaépítési programba kezd, amelynek keretében, a korábbi évekhez képest megkétszerezi az évente az építendő járdákra szánt költségforrást.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.