2024. április 19.
190 millió eurót kapott befektetőktől egy cseh startup

190 millió eurót kapott befektetőktől egy cseh startup

A befektetői lista élén a Partech áll, melyet az Index Ventures, az EBRD, a J&T Banka, a Quadrille Capital, az R2G és egy korábbi befektető, az Enern követ. Az összeg elősegíti a Rohlik terjeszkedését a már meglévő piacain, valamint a németországi és más nemzetközi piacokra való belépést.

A Rohlikot 2014-ben alapították azzal a céllal, hogy emeljék az élelmiszeripari minőség és szolgáltatás színvonalát. Ügyfélélmény-központúsága a megrendelési folyamat minden egyes szakaszában megmutatkozik, a széles választéktól kezdve (a vásárló több mint 17 ezer termék közül választhat) a szállítási élményig, amely 15 perces kézbesítési idősávot és a megrendeléstől számított két órán belül történő kiszállítást foglal magába.

 

A Rohlik egyedülálló szolgáltatásának köszönhetően gyors növekedést ért el Csehországban, majd 2019-ben Magyarországon, 2020-ban pedig Ausztriában is megjelent. A Rohlik Group az összegyűjtött tőkét a jelenlegi piacain, valamint a németországi online élelmiszerpiacon való terjeszkedésére készül felhasználni 2021-ben.

 

„Mi a Rohliknál azt szeretnénk, hogy az emberek jót egyenek és jól éljenek. Kiváló élelmiszerek széles választékát kínáljuk vásárlóink számára, és olyan szolgáltatást nyújtunk, amely megkönnyíti a mindennapi életet – nyilatkozott Tomáš Čupr, a Rohlik Group vezérigazgatója. – Ezekkel a pénzeszközökkel felgyorsíthatjuk vállalatunk növekedését, valamint továbbra is befektethetünk piacvezető technológiánkba és működési folyamatainkba."

 

Omri Benayoun, a Partech általános partnere a következőket nyilatkozta: „A Rohlik az európai online élelmiszerpiac legfigyelemreméltóbb szereplője. Megtiszteltetés számunkra, hogy együttműködhetünk a Rohlik alapítójával, Tomáš Čuprral, akivel közös a szolgáltatás, a fenntarthatóság és az élelmiszerágazat jövője iránti szenvedélyünk. A Rohlik kivitelezési szakértelme mind a helyi kereskedők, mind a globális FMCG-vállalatok bizalmát elnyerte; lehetővé téve a Rohlik számára, hogy felülmúlja az élelmiszeripari óriások által nyújtott minőséget és árakat.”

 

Jan Hammer, az Index Ventures partnere a következőket nyilatkozta: „Lenyűgözött minket a Rohlik által nyújtott szolgáltatás, mivel prémium minőségű termékeket, jó ár-érték arányt, széles választékot és kényelmes szállítási lehetőségeket kínál. A Rohlik csapat kifogástalan és kitartó munkájának köszönhetően Európa egyik legfigyelemreméltóbb és leggyorsabban növekvő élelmiszeripari vállalkozása jött létre.”

 

A Rohlik Group jelenleg az egyetlen cseh startup, amely 190 millió eurót kapott befektetőktől.  A tőke összegyűjtését támogatta az Arma Partners kizárólagos pénzügyi tanácsadóként, a White & Case jogi tanácsadóként, valamint a Deloitte adóügyi és számviteli átvilágítással.

 

„Arra számítunk, hogy tevékenységünk mozgásba lendíti a piacot, és a kiskereskedelem minden szereplőjét gyorsításra ösztönzi. Más piaci szereplőkkel ellentétben nem az a célunk, hogy kis kosárértékű rendeléseket szállítsunk ki nagyon rövid idő alatt, hanem az, hogy a családok valós igényeit elégítsük ki szerte Európában” – nyilatkozott Tomáš Čupr a Rohlik Group terjeszkedési tevékenységének a kiskereskedelmi piacon várható hatásáról.

Megosztás

Rekordbevétellel nyitott a Most vagy soha!

Buzz

Rekordbevétellel nyitott a Most vagy soha!

  • 2024.03.19

A Petőfi Sándorról és a Márciusi Ifjakról szóló történelmi kalandfilm a nyitóhétvégén 75.551 nézőt vonzott a hazai mozikba, 162.070.136 forint bevételt generálva.