75 éve ütött be először az LSD

Igyekszünk a kőkemény vegyészkedéstől és a biológiai szakkommentároktól amennyire csak lehet távol maradni, mindenesetre azt azért le kell írnunk, hogy a lizergsav-dietilamid alapját az anyarozs képezte, ami egy parazita gombafaj és amennyiben bekeveredik a lisztbe, súlyos betegséget okoz, ezt a középkorban Szent Antal tüzének, ma pedig ergotizmusnak nevezik, többek között egyik tünete a hallucináció is.

Hofmann feladata az volt, hogy az anyarozs és a tengerihagyma alkotóelemeit szintetizálja, gyógyászati célból. A terv egy légzést és keringés serkentő szer megteremtése volt, ám egy kicsit félrecsúszott a dolog. Ugyan LSD-t már 1938-ban egyszer sikerült szintetizálnia Hofmannak, ám akkor még komolyan nem foglalkozott felfedezésével, félre is tette egy jó öt évre, majd 1943. április 16-án döntött úgy, hogy rápillant még egyszer a lizergsavakra. A második körben pár csepp véletlenül az ujjaira került és kezdetét vette az utazás. Maga Hofmann így számolt be első kábítószeres élményéről: „Enyhe szédüléssel vegyes különös nyugtalanság lett úrrá rajtam. Otthon lefeküdtem és belesüppedtem egy nem kellemetlen bódultságba, amit élénk képzelgés kísért. Egy álomszerű állapotban, lecsukott szemmel – a napfényt nagyon erősnek éreztem – fantasztikus képek, különleges formák és kaleidoszkópszerű színjátékok megszakítás nélküli folyamát érzékeltem. Úgy két órával később elmúlt ez az állapot”.

Az első bad trip

Pár nappal később Hofmann már tudatosan nyúlt a szerhez, hogy tesztelje annak hatásait. Április 19-én bevett 0,25 milligrammot, amit ő a küszöbdózisnak vélt – valójában az LSD tényleges küszöbdózisa kb. ennek a tizede –, majd kérte egyik kollégáját, hogy vigye haza. Azonban a háborús idők miatti megszorítások okán nem lehetett autóval közlekedni, így a kolléga biciklin szállította az ekkorra már elég combosan behasított tudóst, akinek ezúttal kevésbé jó utazásban volt része. Többek között olyasmiken kattogott végig hazafele menet, hogy meg fog őrülni, a szomszéd nő egy gonosz boszorkány, illetve, hogy az LSD megmérgezte. Ez az érzése annyira erős volt, hogy végül orvost is hívtak, aki azonban semmilyen veszélyes tünetet nem állapított meg Hoffmannon, egyedül a durván nagyra tágult pupillái tűntek fel neki, így megnyugtatta „betegét”, hogy nincs komoly baja. Ettől véget is ért a tudós rossz útja és szépen, lassan, fokozatosan elkezdett felengedni, majd megismétlődött a korábbi, kellemes tapasztalata a szerrel.

Tündöklés, bukás, visszatérés

A sikeres tesztet újabbak követték és az LSD 20 évig egy legálisan beszerezhető gyógyászati terméknek minősült, elsősorban a pszichiátria területén alkalmazták. A bukását is ennek köszönheti, ugyanis bár függőséget nem okoz és halált okozóan túladagolni se nagyon lehet, viszont az arra fogékonyak esetében kiválthat kedvezőtlen mentális hatásokat, mint pl. a szorongás, paranoia, vagy érzékcsalódások. Így dacára annak, hogy több tudós és művész is kiállt a szer védelmében, 1966-ban mégis indexre került.   

A szer az utóbbi években visszatért a laboratóriumokba, egyetemekre és a szilícium völgy munkahelyeire, utóbbi két helyek mikrodózisokban alkalmazzák, hogy a kreativitást serkentsék. A tudomány viszont ismét olyan mentális betegségek ellen küldené harcba a szert, mint a skizofrénia és a depresszió.

A képen Albert Hoffmann látható felfedezésével, forrás: Synergeticpress