Hello Mozaik
Így heverjük ki a fesztiválozást!
- 2019.08.11
Túl jól sikerült a buli vagy túl hosszúra nyúlt az éjszaka? Íme néhány kevésbé ismert hatékony módszer a szervezet regenerálására.
Túl jól sikerült a buli vagy túl hosszúra nyúlt az éjszaka? Íme néhány kevésbé ismert hatékony módszer a szervezet regenerálására.
Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba.
A várva-várt napsütéssel együtt sajnos az allergiaszezon is megérkezett. A virágzó növények tömkelege virágporral tölti meg a levegőt, ami az arra érzékenyeknek komoly megpróbáltatást jelent.
Reggelente még kicsit csípős a hőmérséklet, de a simogató napsütés és a rügyező fák látványa új energiával tölt fel bennünket. Mégis sokaknak nehezére esik felpörögni. Nem baj, csak lassan a testtel!
A tavaszról egyből a megújulásra asszociálunk. A korán felkelő nap, a madarak csivitelése, az évszakonként változó divat és persze a média azt sugallja: újulj meg te is. Pedig nem feltétlenül van rá szükség.
Egy 2018 őszén végzett kutatás alapján készült el most Magyarország első Gasztro Körképe, amelyből az is kiderül, ki a legismertebb séf az országban.
Új év, új fogadalmak, és a mindannyiunkban ott lakozó Bridget Jones listáján bizony a fogyókúra előkelő helyen szerepel. A nagy lendülettel elkezdett diétából azonban gyorsan lehet frusztráció, sőt, a kiinduláshoz képest több is jöhet fel. Dietetikus-személyi edző tanácsai, hogy a fogyás ne csapjon át hízásba.
Megérkeztek a szürke, borongós, hideg téli napok, a szokásos influenzával, megfázással együtt. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy nagy eséllyel elkerüljenek a vírusok?
Egyre többen hirdetnek szolgáltatásokat coaching elnevezéssel – hiszen a terület egyre fontosabb nemcsak a cégek, hanem a munkavállalók körében is. És talán nem is optikai csalódás, ha úgy tűnik, ma már boldog-boldogtalan coach.
20 perc. Azaz ezerkétszáz másodperc. Nagyon kevés idő, amit viszont sokkal jobban kihasználhatunk. Naponta húsz percet egészen biztosan mindenki találhatna, amellyel testi-lelki egészségért tehetne valamit, bármit.
Egy lesötétített, légkondicionált szobában ugyan át lehet vészelni a kánikulát, de nem érdemes. Cikkünkben ennél sokkal jobb megoldásokkal szolgálunk…
A tavalyihoz képest kétszer annyi önkéntes csatlakozik a Safety First programhoz.
A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata 7 helyszínen várja az önkéntes vérplazma adókat a „Tedd meg most!” akció keretében, amihez Béres Alexandra, Oláh Gergő és az Alma Zenekar is csatlakozott.
Sokakban él a kép, hogy a gésák a történelem letűnőben lévő titokzatos korszakát jelentik. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a világon mindössze négy olyan gésa él, aki angolul is beszél, és utazó nagykövetként mutatja be világszerte e különleges világot. Április 4-én, Magyarországon először lesz látható művészeti előadásuk.
Az, hogy Oscar-szobrok odaítélése után mindig tudatosabban választok filmet, ha van időm egy mozira, az semmi ahhoz képest, mennyire célirányosan megyek étterembe a Dining Guide Év Étterme Gála után. Idén is akadt még olyan a top 20-ban, ahol még nem jártam. Nem voltam ezzel egyedül; Budapest egyik csúcséttermébe alig járnak magyarok.
A budapesti Sushi Sei étterem séfhelyettese óriási küzdelemben a Washoku World Challange tokió döntőjén is kiválóan szerepelt.
A Mikulásnak is fuvaroz a Taxim, amelynek egyenruhás sofőrjei térítésmentesen veszik fel Budapesten belül a Mikulásgyárnak szánt felajánlásokat.
Képeket adtak közre a szőrmókokról.
Egy cikk azoknak, akik még nem bányásznak kriptovalutát.
Ha olyan szállodát választunk wellness üdülésünk helyszínéül, ahol gyógyvizes medence is van, két legyet üthetünk egy csapásra.
© 2025 Minden jog fenntartva. | Impresszum | Adatkezelés