2019. december 9.
Hatalmas jótékonysági akcióval zárul a Fény Utcai Piac éves programsorozata

Hatalmas jótékonysági akcióval zárul a Fény Utcai Piac éves programsorozata

Egy hónapos adománygyűjtéssel zárja az évet a Fény Utcai Piac idei programsorozata.

A naptár sűrű volt, míg egyes akciók pár napig, másikok akár több héten keresztül is tartottak. Az egyik legnagyobb siker a szuperhősök napja volt, ahol „légibemutatót” láthattak a vásárlók a piacon – szuperhősökkel, köztük magával Pókemberrel.

 

December 12-ig tart a jótékonysági akció
A Buda szívében található Piacnak rendkívül fontos az adakozás, jelenleg is tart a már az ötödik alkalommal meghirdetett jótékonysági akciójuk, ahol a Gyermekétkeztetési Alapítványnak gyűjtenek többek között ruhát, játékot és tartós élelmiszert. A gyűjtés sikerét mutatja, hogy azt egy évben kétszer is megismétlik. „A tavalyi ünnepi gyűjtésnél több száz zsáknyi felajánlás érkezett, egészen elképesztő az a segíteni akarás, ami a vásárlóinkat jellemzi minden ilyen akciónál - mondja Kiss Ferenc, a Fény Utcai Piac ügyvezető igazgatója. - Mi is rengeteg friss gyümölcsöt teszünk hozzá a vásárlók adományaihoz, reméljük, hogy ezzel hozzá tudunk járulni, hogy szebb ünnepük legyen azoknak, akik önmaguk nem tudnák ezeket megvásárolni.”

 

Versek és szuperhősök a Piacon
A tavalyi sikeren felbuzdulva, idén egész évben programokkal készült a Fény Utcai Piac a vásárlóinak, azért, hogy a friss árukon kívül élményt is adjanak a hozzájuk betérőknek. Míg egyes programok napi pár órán át, mások több héten át is tartottak. Megemlékeztek, többek között a Magyar Költészet Napjáról, amikor egy ismert költő és önként jelentkezők verseket szavaltak, az Ölelés napján egy panda maci jelmezbe bújt hostess osztogatott az ingyen ölelés mellé friss gyümölcsöt, Nőnapon a hölgy vásárlókat lepték meg virággal, Anyák napján az édesanyáknak masszázzsal, Gyereknapom pedig arcfestéssel, csillámtetoválással, lufihajtogató bohóccal, koncertekkel kedveskedtek a gyerekeknek a szervezők. Az esélyegyenlőség fontosságára hívták fel a figyelmet az Esélyegyenlőség napjára szervezett programjukkal is, ahol fogyatékkal élő és ép gyerekek rajzoltak közösen a barátság témakörében. A Piac rendszeresen épít a visszajelzésekre, éppen ezért számos olyan visszatérő program volt, ami a korábbi évben is népszerűnek bizonyult. Így idén is volt arcfestés, kézműves foglalkozás, Húsvét előtt tojásfestés és húsvéti dekoráció-készítés, Halloweenra hangolódva pedig töklámpás-készítés. Az idei év szenzációja a visszajelzések alapján azonban a Szuperhősök napja volt. A beöltözött szuperhősök mellett látványos és izgalmas légibemutatóval készült Pókember, Batman és Wonder Woman is. A Mikulás december 6-án látogat a piacra, miközben a Fény Utcai Piac már 2020-ra készül sok új, izgalmas programmal…

Megosztás