2024. április 20.
Idén is a győri evezősök nyertek a Dunai Regattán

Idén is a győri evezősök nyertek a Dunai Regattán

A magyar, lengyel, cseh és szlovák egyetemek képviseletében több mint ezer sportoló vett részt a versenyen, amit több mint 30 ezer néző előtt rendezték meg Budapesten.

A győri Széchenyi István Egyetem evezős-, a Testnevelési Egyetem és a Semmelweis Egyetem pedig sárkányhajós bajnoki címet nyert a hatodik alkalommal megrendezett Dunai Regattán a fővárosi Műegyetem rakparton.

A szervezők tájékoztatása alapján a V4 Races sport- és kulturális fesztiválon 18 magyar, két lengyel, valamint egy-egy cseh és szlovák felsőoktatási intézmény képviseletében több mint ezer sportoló vett részt. Az egyetemek közötti vízi versenyeket több mint 30 ezer néző előtt rendezték meg – írta az MTI.

A legnagyobb, egyetemek közti evezős nyolcas viadalon öt magyar, illetve két külföldi - lengyel és cseh - egyetem evezőseit utasította maga mögé a győri Széchenyi István Egyetem egysége, amely 2016 és 2017 után sorozatban harmadszor diadalmaskodott. A második helyen a Testnevelési Egyetem, a harmadikon pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hajója végzett.

A Budapesti Corvinus Egyetem csapata a 6. Dunai Regatta egyetemi evezősversenyen a Duna belvárosi szakaszán 2018. május 5-én.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
 

A sárkányhajós versenyszámban két futamot indítottak, ezeket a Testnevelési Egyetem és az Semmelweis Egyetem nyerte meg, az induló 18 magyar és egy lengyel egyetemi csapat közül. A Testnevelési Egyetem sárkányhajója ezzel ismét megvédte a bajnoki címét, és a győri evezősökhöz hasonlóan egymást követő harmadik évben nem talált legyőzőre. Az első futamon a második helyezést az Állatorvostudományi Egyetem érte el, harmadikként pedig az Szent István Egyetem hajója futott be. A második futam ezüstérmese a Széchenyi István Egyetem, bronzérmese pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lett.

Gorácz Anikó, a Dunai Regattát szervező Antall József Tudásközpont Arculat és kommunikáció irodájának vezetője elmondta, hogy a Dunai Regatta immár hatodik alkalommal bizonyította, hogy valóban a fesztiválszezon nulladik napja. „Egy olyan esemény, amely a dunai versenyeken keresztül hívja fel a figyelmet a folyó közösségépítő szerepére, a Duna sokszínű használatára” - tette hozzá. Gorácz kiemelte: az elmúlt hat évben több mint háromszorosára nőtt a résztvevő egyetemek száma.

Antall-Horváth Veronika, a szervező Antall József Tudásközpont igazgatóhelyettese az esemény megnyitóján hangsúlyozta, hogy a Dunai Regatta magában hordozza az AJTK szellemiségét. „A kezdeményezéssel a tudásközpont kiemelt célja, hogy erősítse az egyetemi összetartást, megtöltse élettel a Dunát és a rakpartot, valamint felhívja figyelmet a sportos és egészségre életmódra” - mondta Antall-Horváth.

A hajók a Duna legszebb fővárosi szakaszán haladtak végig, a szurkolók a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől egészen a Műegyetem rakpartig lelkesíthették egyetemük csapatát az előfutamok, illetve a döntők során. Az evezősök 2000 métert, a sárkányhajósok pedig több mint 3000 métert teljesítettek.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.

 

Pécsett fut az antarktiszi ultramaraton győztese

Sport

Pécsett fut az antarktiszi ultramaraton győztese

  • 2023.03.4

Az antarktiszi ultramaraton győztes Lubics Szilvia beteg gyerekek segítésére buzdít a Pécs-Harkány futóversenyen való részvételével. Az ultrafutó főtámogatójával, a CHERRISK csapatával újabb jótékonysági kampányt indít, ezúttal egy regionális szervezetet, a Nevetnikék Alapítványt támogatják futással és ’cserkókkal’.