2024. április 20.

Világszinten is egyedülálló Az Ország Tojása

Az Ország Tojásának alapját adó különlegesen nagyméretű strucctojáson több mint egy éven át dolgozott Európa legjobb tojáskészítőjeként számon tartott Zsigóné Kati.

Kedden egy sajtótájékoztatón mutatta be Az Ország Tojását Zsigóné Kati népi iparművész, „A Tojásdíszítés Királynője, „Az Ország Nyuszija”, akit Dubaiban a világ 5 legjobb tojásdíszítője közé választottak, Európában pedig a legjobbnak.

Az Ország Tojásán látható motívumok, képek és jelek őseink útján haladva mesélik el a magyarság történelmét. Az alkotás elkészítése során az iparművész 11 különböző technikát alkalmazott, ami világszinten is egyedülálló. Többek között aranypatkók, faragások és miniatűr pontok is láthatóak a tojáson. A több mint egy éven át tartó munka során maguknak a motívumoknak a felrakása négy hónapot vett igénybe.

A SokszínűVidék szerint a művész célja, hogy remekműve a Magyar Állam tulajdonába kerüljön, és hogy a világ számos pontján megtekinthető legyen kiállításokon is.

Zsigóné Kati elmondta: az Ország Tojásának megjelenése elsődlegesen a Húsvéthoz kötődik Jézus halála és feltámadásának ünnepe miatt, azonban mondanivalója alapján szorosan kötődik az államalapításunk ünnepéhez, augusztus 20-ához is. A 8 fő motívum egyike az államalapító István király – akinek 2018-ban az Ország Tojásával tisztelgünk halálának 980. évfordulóján.

Megosztás

Kutyabarát nemzet lettünk

Hello Ország

Kutyabarát nemzet lettünk

  • 2024.03.13

A pandémia óta egyre többen tartunk kutyát, a fiatal párok növekvő számban még az első gyermek érkezése előtt vállalnak „fur baby”-t, azaz négylábú családtagot.