2024. március 29.
Végre egy statisztika, amiben globálisan jók vagyunk

Végre egy statisztika, amiben globálisan jók vagyunk

A különböző összehasonlításokban nem mindig szerepel országunk előkelő helyen, főleg, ha a lakosság egészségügyi helyzetéről szólnak a felmérések.

Van azonban olyan természeti kincsük, amivel igen előkelő helyen állunk az európai, sőt a világ országainak versenyében. Magyarország gyógyvíz készletét tekintve a világ első öt leggazdagabb állama közé tartozik. Szinte nincs olyan pontja az országnak, ahol ne lenne gyógyforrás. Ezt a helyzeti előnyünket pedig mindenképp ki kell használnunk, az egészségért vívott harc első számú fegyvereként kéne tekintenünk erre az ajándékra. A preventív életmód kialakításának számtalan lehetősége van. Mind közül a legkényeztetőbb talán, ha azokkal a lehetőségekkel élünk, amit gyógyfürdőink és uszodáink kínálnak. Más-más motivációból kelhetünk útra a gyógy- és wellness-szolgáltatásokat igénybe venni, de akármi is a célunk, hazánkban minden igényt kielégítő lehetőségeket találunk.

 

A téma azért is aktuális, mert minden év március 22-én tartjuk a Víz Világnapját, tehát ezen a tavaszi napon kiemelt figyelmet fordítanak világszerte a föld vízkészletére, a víz minőségének megőrzésére, jótékony hatásainak köztudatba építésére. A Magyar Fürdőszövetség évek óta lelkes támogatója ennek a kezdeményezésnek, így az idén is szorgalmazta, hogy a tavalyi évhez hasonlóan minél több uszoda és magyar fürdő csatlakozzon a Víz Világnapjához. Minden eszközt meg kell ragadni, hogy a lakosságban tudatosuljon a preventív szemlélet. A magyar fürdők és uszodák nagy része pedig olyan szerencsés, hogy medencéit gyógyvizek táplálják, aminek segítségével még hatékonyabban tudnak segíteni az egészségmegőrzésben. A gyógyvizek kémiai és biológiai összetételük alapján fejtik ki jótékony hatásukat. Aki rendszeresen jár gyógyfürdőkbe, uszodákba nemcsak egészségesebb életmódot folytat, de láthatóan fiatalosabb is lesz, hiszen bőre feszesebbé, ragyogóbbá válik. A legtöbb vízi komplexumban szakemberek is segítenek megtalálni az egyén számára legmegfelelőbb terápiákat, gyógykezeléseket, mozgásformákat. Kár lenne kihagyni ezeket a lehetőségeket az életünkből.

 

Sosem késő tehát az életmódváltás, s erre jó lehetőség a március 22-e, e jeles nap, amikor minden a vízről szól. Ezen a napon egyedi programokkal, kreatív ötletekkel érhetik el a szolgáltatók, hogy még inkább köztudatba kerüljön a víz nélkülözhetetlen szerepe az ember és környezete életében. A fürdők részletes programjairól a www.furdoszovetseg.hu weboldalon illetve a fürdők saját honlapján tájékozódhatnak.

Megosztás

Kutyabarát nemzet lettünk

Hello Ország

Kutyabarát nemzet lettünk

  • 2024.03.13

A pandémia óta egyre többen tartunk kutyát, a fiatal párok növekvő számban még az első gyermek érkezése előtt vállalnak „fur baby”-t, azaz négylábú családtagot.