2024. április 19.
Magyar Orvosi Kamara: hosszú és kemény feladat lesz a hiányzó orvosok pótlása

Magyar Orvosi Kamara: hosszú és kemény feladat lesz a hiányzó orvosok pótlása

Az elvándorlók aránya a teljes hazai orvostársadalom 12 százalékát teszi ki, a belföldi pályaelhagyók aránya pedig 16 százalék felett van.

Az orvoshiányt nevezte az egészségügyi ágazat egyik legégetőbb problémájának Svébis Mihály, a Magyar Kórházszövetség elnöke a szervezet 30. kongresszusának keddi nyitónapján Egerben.

Svébis Mihály a legfontosabb feladatok egyikeként jelölte meg az egészségügyből jelenleg hiányzó szakemberek pótlását és arra hívta fel a figyelmet: míg az elvándorlók aránya a teljes hazai orvostársadalom 12 százalékát teszi ki, addig 16 százalék felett van a belföldi pályaelhagyók aránya – írta az MTI.

Az elnök a kongresszus programjáról szólva elmondta: a keddtől péntekig Egerben zajló eseményen az ágazat aktuális kérdéseit vitatják meg a résztvevők. A megszokottak szerint a rendezvény része lesz az elmúlt időszak értékelése, valamint a jövő felvázolása is, amelyben meghatározó mozzanatnak ígérkezik a pénteki, ugyancsak hagyományos szakmapolitikai fórum - tette hozzá.

Nagy Ferenc, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára kiemelte: az elmúlt években tapasztalt, jelentős arányú orvoskivándorlás mára csökkenő, illetve stagnáló tendenciát mutat. A hiányzók pótlása ugyanakkor még „nagyon hosszú és kemény feladat lesz”, ezt a fiatalok képzésével és a külföldön dolgozók hazacsábításával lehet és kell megoldani - fogalmazott, megjegyezve: hasonlóan fontos teendő a jelenleg még „zilált” betegutak rendezetté tétele.

Habis László, Eger polgármestere köszöntőjében elmondta: a város elválaszthatatlan a gyógyítástól, hiszen létét egyebek mellett a máig létező és több létesítményben is hasznosított gyógyforrásainak köszönheti. Közölte: a helyi lakosság mintegy 20 százalékának alapellátását javító egészségügyi fejlesztést valósítanak meg Egerben. Példaként említette a megyeszékhely déli részén épülő egészségügyi központot, valamint egy praxisközösségi pályázat elnyerését, amely négy felnőtt- és egy gyermekorvosi körzetet érint majd a következő másfél évben.

A Magyar Kórházszövetség 30. kongresszusán négy napon át minden eddiginél több, mintegy ezer regisztrált résztvevő ismerheti meg 68 kiállító termékeit és hallhat előadásokat 20 szekcióban az ágazat időszerű kérdéseiről. A témák között szerepel a rezidensképzés, az életpálya, az elvándorlás, a betegközpontú ellátás, a kórház-finanszírozás és a bértámogatás, a szakdolgozók helyzetével és a várólistákkal kapcsolatosan prezentációkat is tartanak.

Megosztás

Kutyabarát nemzet lettünk

Hello Ország

Kutyabarát nemzet lettünk

  • 2024.03.13

A pandémia óta egyre többen tartunk kutyát, a fiatal párok növekvő számban még az első gyermek érkezése előtt vállalnak „fur baby”-t, azaz négylábú családtagot.