2024. március 29.
Végre valamiben jobbak vagyunk a németeknél

Végre valamiben jobbak vagyunk a németeknél

Mindössze 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait, ez a fogyasztási szint nem tartható fenn, ahhoz, hogy később jöjjön el ez a nap, közös cselekvésre van szükség.

A Global Footprint Network adatai szerint idén augusztus 1-jén lépjük át azt a dátumot, amikor az emberiség fogyasztása túllépi azt a mennyiséget, amelyet a Föld egy év alatt képes újratermelni. Tavaly ez a nap augusztus 2-án jött el, 1970-ben viszont még csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát - írják a WWF Magyarország keddi közleményben.

Csak egy bolygónk van!

"Az emberek jelenlegi fogyasztásukat tekintve úgy élnek, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre, pedig csak ez az egy bolygónk van" - idézi a közlemény Antal Alexát, a WWF Magyarország kommunikációs vezetőjét.

Ebben ne akarjuk utolérni a németeket

A fogyasztás mértékét tekintve ez egy globális átlag, ami országonként más és más képet mutat. Ha a világ teljes lakossága úgy élne, mint a kanadaiak, akkor már március 18-án eljönne a túlfogyasztás napja, Németország esetén ez a nap május 2-án jönne el, Kínában pedig június 15-én. Tavaly Luxemburg volt a "rekorder", idén azonban Katar megelőzte: ha az egész emberiség olyan életmódot folytatna, mint a katariak, akkor már február 9-én elérnénk a túlfogyasztás napját - figyelmeztetnek a környezetvédők.

Magyarországon is jóval túllépjük az ideális fogyasztási szintet, ha az egész világ úgy élne, mint hazánkban, akkor közel két (1,92) Földre lenne szükségünk, és már június 20-án eljönne a túlfogyasztás napja.

A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint például Marokkó, Kirgizisztán, Niger, Albánia vagy Pápua Új-Guinea.

Mint a közleményben hangsúlyozzák, a Föld biológiai sokfélesége már most rendkívüli tempóban csökken, az éghajlatváltozás hatásai pedig egyre súlyosbodnak. Ezért a túlfogyasztás napján sürgős lépéseket kell tennie az egész világnak a javulás érdekében. A környezetvédők szerint számos olyan tényező van, amellyel csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat.

Mindenki hozzájárulhat a Föld védelméhez egy kis odafigyeléssel

Példaként említik, hogy ha fele ennyit autóznánk, akkor 12 nappal kitolhatnánk a túlfogyasztás napját. Ha az emberiség szén-dioxid-kibocsátását 50 százalékkal csökkentenénk, a túlfogyasztás napja 93 nappal később lenne a jelenleginél. Emellett, ha a világon mindenki a felére csökkentené az élelmiszerpazarlást, akkor 38 nappal később jönne el a kritikus nap. Példaként említik még az otthonok megfelelő szigetelését is: ha csak 1 fokkal csökkentjük a fűtés hőmérsékletét, háztartásunk akár 300 kilogramm szén-dioxidot is megtakaríthat évente. További fenntarthatósági ötletek a WWF Magyarország honlapján olvashatóak - írják a közleményben.

(MTI)

Megosztás