TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Az idén húsz éves ügynökség felel a Land Rover és a Jaguár márkakommunikációjáért, valamint a tizenkét szállodát üzemeltető Mellow Mood Hotels teljeskörű PR kommunikációjáért.

2018-ban a Republic Group felel majd a prémium autómárkákat forgalmazó vállalat teljesörű kommunikációs feladataiért és PR aktivitásaiért is. Az év elején indul az új Jaguar E-Pace modell bevezetőkampánya, melynek erős outdoor és online fókusza lesz. Az együttműködés már 2017-ben elkezdődött, ennek eredményeként született meg a díjnyertes Land Rover Discovery kampány, melynek keretében egy napig a 4x4-es terepjárónak öltöztetett siklók közlekedtek a Clark Ádám tér és a vár között, illetve a Jaguar24 branded content videósorozat, ahol magyar vállalatok tulajdonosai és top vezetői használták a bekamerázott autókat egy teljes napon keresztül.

 

„A Republic Group és a Jaguar, Land Rover márkák idei első közös projektjei igazi „szerelemgyerekek” voltak. Amikor a brief-et követően megérkezett a kreatív csapat az ötletekkel, rögtön szerelembe estünk. És a lehetetlennek tűnő projekt megvalósult, és minden pillanatát imádtuk. Ezért döntöttünk úgy, hogy a márkáink hazai kommunikációja a Republicnál a legjobb kezekbe kerül. Állunk a szuper ötletek, és a remek kampányok elé, ugyanolyan lelkesedéssel, ahogy idén” – nyilatkozta Ördög Ibolya, a British Automotive Kft. kommunikációs vezetője.

 

„Örülünk, hogy olyan tradicionális, luxus autómárkák, mint a Jaguar és a Land Rover választott minket a kommunikációs kampányok stratégiai kidolgozására és kivitelezésére, amelyek mindig megújuló és innovatív szemléletet képviselnek a marketing aktivitások terén is” – tette hozzá Furák András, a Republic Group portfolió igazgatója. Szintén az idei évben nyerte meg az ügynökség PR divíziója a Mellow Mood Hotels és a Párisi Udvar Hotel PR kommunikációs feladataira kiírt tendert, melynek értelmében a Republic PR alkotta meg a 12 szállodát üzemeltető vállalat corporate PR kommunikációs stratégiáját, illetve a hazánk egyik legikonikusabb épületében helyet foglaló, a The Unbound Collection by Hyatt franchise-hoz tartozó Párisi Udvar Hotel márka- és sajtókommunikációját.

 

„Örülünk, hogy a Republic Groupban olyan partnerre találtunk, akinek a kreativitásában és szaktudásában maximálisan megbízunk és mind a napi feladatok, mind a hosszabb távú stratégiai munka terén nagyon eredményesen és teljes összhangban tudunk együttműködni. Nagyon fontos számunkra a jövő évben nyitó új szállodánk, a Párisi Udvar Hotel és biztosak vagyunk benne, hogy a PR ügynökségünk segítségével sikeres bevezetés és szállodanyitás előtt állunk”– emelte ki Blandl Judit, a Mellow Mood Hotels igazgatója.

 

„Hatalmas megtiszteltetés egy olyan hotelbevezető kampányon dolgozni, amely Budapest komoly történelmi múlttal rendelkező épületében foglal helyet és a Hyatt legújabb brandjének második európai tagjaként nyit meg 2018 őszén. A Mellow Mood Hotels hazánk egyik legnagyobb szállodaüzemeltetője, amely 21 éve stabil szereplője Magyarország turisztikai szektorának” – mondta Zámbó Anna, a Republic Group PR divizójának vezetője.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2018 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése