TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Defekttűrő téli abroncs: egy megoldás két biztonsági problémára egy doboz cigaretta áráért.

A téli időszakban nagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent a defekt, mint nyáron. A Bridgestone statisztikái szerint a defektek 23%-a sötétedés után következik be, 50%-a pedig lakott területen kívül, sötét, nehezen belátható útszakaszokon éri az autósokat, ami a lecsökkent látótávolság és a hosszabb esték miatt télen fokozott veszélyforrást jelent a vezetők számára. Új téli abroncs vásárlásakor ezért érdemes defekttűrő abroncsot felszereltetni gépjárművünkre. A cserével késlekedő gépkocsi tulajdonosoknak az idén azonban nemcsak a gumiszervizben kell többet fizetniük az új abroncsokért, de akkor is, ha webáruházból rendelik azokat.

 

 

Az autósok körében ma már közismert, hogy a téli abroncsok jobb tapadó képességgel rendelkeznek, mivel lágyabb gumikeverékből készülnek, így alacsonyabb hőmérsékleten is megőrzik rugalmasságukat.

„A biztonságos téli autózás érdekében a régi téli abroncsunkat akkor kell újra cserélni, ha az abroncs profilmélysége 4 mm alá csökken. Ilyenkor ugyanis jelentősen veszít tapadó képességéből az abroncs, a gépjármű pedig nehezebben irányítható, mert az abroncs nem tudja elvezetni a vizet, a havat, vagy a hókását a kerék alól” – mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. személyabroncs üzletág vezetője. „A téli abroncsok előnyei ma már széles körben ismertek, de a defektek által jelentett közlekedésbiztonsági kockázatoknak még csak kevés autós van tudatában” – teszi hozzá a szakember.

 

A Bridgestone statisztikái szerint élete során minden vezető átlagosan 6 defektet kap. A defektek 23%-a sötétedés után következik be, 50%-a pedig lakott területen kívül, nehezen belátható és megközelíthető útszakaszokon éri az autósokat. A defektek során ráadásul majdnem minden harmadik esetben az autós valamely családtagja is a gépjárműben tartózkodik. Egy-egy defekt javítása és a kerékcsere akár 1 órát is igénybe vehet, ami rendkívül veszélyes lehet az autópályákon vagy országutakon. Télen ez fokozott kockázatot jelent, hiszen míg nyáron csak este 8 óra után, addig télen már délután 4 órakor sötétedik, ezért többet autózunk rossz látási és láthatósági körülmények között.

 

A hideg idő beálltával a mintegy 3 millió magyar autótulajdonos közül minden évben 300.000 autós cseréli le régi téli abroncsait újakra. A Bridgestone adatai szerint a magyar autótulajdonosok jellemzően 4, de akár 5 téli szezonon keresztül is használnak egy szett téli abroncsot.

 

A magyar autótulajdonosok egy abroncs készlettel akár 50.000 km-t is megtesznek, amely futásteljesítményre legalább egy defekt esik. Mivel defekt esetén a női autótulajdonosok 2/3-a nem saját maga cserél kereket, a férfiak 50%-a pedig – különösen télen - nem tartja biztonságosnak a mankókereket, új téli abroncsok vásárlásakor érdemes megfontolni az emelt szintű biztonságot kínáló defekttűrő abroncsok használatát. „Ez az innovatív technológia abroncsonként mindössze 1.400-1.500 forinttal, azaz egy doboz cigaretta árával kerül többe, mint egy hagyományos gumiabroncs” – mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. személyabroncs üzletág vezetője.

 

Ilyen abroncs például a Bridgestone által gyártott DriveGuard Winter gumiabroncs is, amely megerősített oldalfalainak és a csúcstechnológiájú hűtőbordáinak köszönhetően lehetővé teszi, hogy a gépjárművezetők defekt esetén is megőrizzék uralmukat a jármű felett, és 100%-os irányíthatóság mellett akár 80 km/óra sebességgel további 80 km-t is megtegyenek egy gumiszervizig.

 

Így nem a defekt helyszínén, sokszor egy-egy forgalmas út szélén félrehúzódva kell kereket cserélniük, hanem kényelmesen és biztonságosan elautózhatnak a legközelebbi gumiszervizbe. A DriveGuard abroncs szinte bármilyen, abroncsnyomás-figyelő rendszerrel (TPMS) rendelkező autótípusra felszerelhető. Érdekesség, hogy ezeket a csúcstechnológiát képviselő DriveGuard gumiabroncsokat a Bridgestone magyarországi üzemében, Tatabányán gyártják.

 

Habár a hazai abroncsgyártó vállalatok nem, vagy csak alig emelték áraikat, a Bridgestone tapasztalatai szerint az idei téli szezonban az autósok 3-5%-kal drágábban tudnak majd téli gumit vásárolni. Ennek oka az, hogy egyre több hazai gumiszerviz küzd munkaerőhiánnyal, ami miatt kénytelen bért emelni alkalmazottainak. Magasabb árakat tapasztalhatnak az autósok akkor is, ha webáruházak oldalain keresztül vásárolnak új téli abroncsokat. Ennek hátterében pedig az abroncsokat kiszállító logisztikai szolgáltatók áremelése érhető tetten.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése