TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Hova rohan az internet?

8163
Alig több mint 15 éve indult útjára a mobilinternet, és mára már az 5G kialakítása a cél. Az internet és a technológia folyamatos, szupergyors fejlődésével olyan jelenségek keltek életre, mint az eSport, a virtuális valóság, a YouTube sztárság, vagy a „garázsmédia”. Vajon hová tart ez a technológiai forradalom és mit várhatunk, illetve hozhatunk ki belőle jelen pillanatban?

Nemrég még örültünk annak, ha legalább EDGE feliratot mutatott a telefonunk a térerőjelző ikon mellett, manapság pedig szabályszerűen felháborodunk, ha a gyorsan megszokott 4G-nél kevesebbet kapunk lefedettséghiány miatt. Hasonlóan nem kedveljük azt a tényt sem, hogy nethasználat közben hamar merül az okostelefonunk. A problémáinkra megoldást ajánl a már küszöbön álló 5G, amely az ígéretek szerint nemcsak nagyobb kapacitással működik majd, de felhasználóbarát módon csökkenti a látenciát és az akkumulátorhasználatot.

 

 

– Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a lehetőségek kiaknázásában és fejlesztésben egyaránt évek óta az EU középmezőnyében helyezkedünk el. Az előrelépést olyan megmozdulások is nagyban segítik, mint az 5G-koalíció, vagy a Szupergyors Internet Program. A nemrég várt jövőt most éljük, a hatékonyság növelése érdekében pedig fontos a tapasztalatcsere és a jelenlegi állás tisztázása. Mi ezért vettük az idei HTE MediaNet fő témái közé a kommunikációs hálózatok és a médiatechnológia fejlődésének kérdéskörét, valamint a hozzá kapcsolódó aktuális jelenségeket, hogy a szakma legnagyobbjai oszthassák meg tudásukat az ágazatban érdekeltekkel – mondta el Nagy Péter, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület operatív igazgatója.

 

Bár a jelenlegi állás szerint az 5G-re még 2020-ig várnunk kell, a közelmúltban is számos újdonság indult útjára az internetnek köszönhetően. Az Y és a Z generáció szinte teljes mértékben az internet függőségében él, virágzik a „garázsmédia”, fel-felvillannak YouTube-sztárok, de a gaming és eSport témaköre is kezd önálló fejezetet nyitni a világhálón. A tartalomgyártás mindennapossá vált, több ezer magyar vlogot találhatunk a neten, sőt több száz olyan vlogger tölti fel tartalmakkal csatornáját, akik a garázsmédia adta lehetőségekből már megélhetésüket is finanszírozni tudják. A versenyszerű videójátékozás az idő előrehaladtával csak tovább terjed, és hazánkban is kezd kialakulni az eSportok iránti rajongás – a versenyek figyelemmel követése lassan hasonló tömegeket mozgat meg, mint egy izgalmasabb focimérkőzés.

 

A kétévente tartott info- és médiakommunikációs esemény a televíziós, rádiós és internetes hírközlés, valamint ezek szabályozása mellett ilyen, és ehhez hasonló témákat taglal majd október 5-6-a között, Egerszalókon.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Budapest 4K

Gyönyörű film!

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése