TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

A hazai rádiók közt egyedülálló számú követőt tud magáénak a 89.5 Music Fm Facebook oldala, a rádiót eddig közel 700 ezer ember like-olta.

A 89.5 Music Fm a kezdetektől törekedett arra, hogy a kereskedelmi szempontból fontosnak számító fiatal felnőtt célcsoportot nem csak az őket megcélzó on-air műsorstruktúrával, de a korosztály médiafogyasztási szokásait követve aktív social media jelenléttel is elérje. Ennek eredménye, hogy ma már több mint 686 ezer lájkolót tudhat magáénak, és az elmúlt héten például 1200 fővel nőtt az oldalkedvelők száma Facebook oldalukon, ahol 2.3 millió embert értek el egy hét alatt.

 

„A minap egy kimagasló eredmény is született a rádió közösségi oldalán – mondta Kiss Anikó, a rádió vezérigazgatója. – A hétvégén kikerült egy poszt a 89.5 Music Fm Facebook oldalára, ami hihetetlenül megmozgatta a hallgatókat.  Több mint 1300 komment érkezett a kép alá. Ilyen még nem volt, az aktív jelenlétnek köszönhetően közel 300 ezer embert ért el ez az egyetlen megjelenés.”

A robogó-megosztás San Franciscóból indult 2012-ben, hogy aztán egy lassú indulási fázis után, 2016-17 tájékán berobbanjon a köztudatba. Ma több mint 30 városban, köztük Budapesten is sikeresen működik ilyen szolgáltató. A főleg Nyugat-Európában divatos közösségi közlekedési forma meghonosításának körülményeiről a blinkee.city magyar franchise tulajdonosát, Varsányi Tamást kérdeztük.
A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2019 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése