TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Nagy sikerrel zárult az Orbit Gyermekmosoly kampánya, amely idén május 1. és június 30. között minden egyes megvásárolt Orbit rágógumi árának 1%-ával az SOS Gyermekfalvakat támogatta.

Két hónap alatt az eladott termékekből 11 318 000 forint gyűlt össze. Az Auchan Magyarország Kft. és az OMV Magyarország szintén csatlakozott a kezdeményezéshez, akik így további 600 000 forinttal forinttal járultak hozzá a rászoruló gyermekek támogatásához.

Az Orbit edukációs kampánya, amellyel a gyermekek megfelelő száj- és fogápolási szokásaira, illetve a prevenció fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet, már 4 éve fut. Tavaly a tanító célzatú cikkek mellett tovább bővült a kezdeményezés az SOS Gyermekfalvak támogatásával, amely a nagy sikernek köszönhetően ebben az évben is folytatódott. Idén a kampányhoz fogorvos, pszichológus és több neves blogger mellett olyan közismert hírességek is csatlakoztak, mint Horváth Éva, Mádai Vivien, Iszak Eszti, Pintér Adrienn (Ada) és Kovalcsik Ildikó (Lilu). Az Orbit Gyermekmosoly kampány az Ő segítségükkel próbálta felhívni a szülők figyelmét a gyermekkori szájhigiénia és az ebből fakadó boldog gyermekmosoly fontosságára.

 

„Nagyon örülünk, hogy idén kevesebb idő alatt sikerült közel akkora összeget összegyűjtenünk, mint a tavalyi évben, amikor három hónapig tartott a kampány. Kiemelten fontos számunkra a szájhigiéniai edukáció, amit már gyerekkorban érdemes elkezdeni. Azoknak a gyerekeknek, akik valamilyen okból kifolyólag nélkülözni kénytelenek a vér szerinti családjukat, sok esetben kevesebb lehetőségük van elsajátítani a megfelelő fogápolási szokásokat. Ezért is volt fontos számunkra az SOS Gyermekfalvak támogatása, amely így a kapott összeget többek között szájhigiéniai szűrésre és edukációra fordítja majd” – mondta Erika Havrillova, a Mars Multisales Europe Brand Managere.

 

"Közel 400 gyereket nevelünk az SOS-ben, egytől egyig mind nehéz történeteket cipelnek magukkal a múltból, hiszen kiemelték őket a családjukból. Sokan éhezés, elhanyagolás miatt kerültek hozzánk. Az a célunk, hogy olyan körülményeket teremtsünk nekik, hogy bepótolhassák az életükből addig kimaradt dolgokat, és behozzák lemaradásaikat. Nagyon fontos, hogy mind lelki, mind fizikai oldalról támogassuk őket, hiszen mindkettő elengedhetetlen ahhoz, hogy egészséges, magabiztos felnőttekké váljanak. Az Orbit támogatásával biztos, hogy kevésbé félnek majd mosolyogni a jövőben" – mondta Gosztonyi Gábor, az SOS Gyermekfalvak ügyvezető igazgatója.

 

Idén az Auchan Magyarország Kft. és az OMV Magyarország is csatlakozott a kezdeményezéshez. További 1-1%-kal járultak hozzá a gyermekek mosolyához és önbizalmához minden Auchan áruházban és OMV benzinkúton eladott rágó után. A kezdeményezés során összegyűlt teljes összeget (11 913 070Ft) az SOS Gyermekfalvak általános működési költségeik fedezésére, szájhigiéniai szűrésre és edukációra fordítja majd, biztosítva azt a hátteret, ami ahhoz kell, hogy minden náluk élő gyereknek minden nap oka legyen mosolyogni.

 

További információkért látogasson el awww.gyermekmosoly.szajharmonia.hu microsite-ra!

Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.
A szakdolgozatomat a Starbucks marketingkommunikációjából írtam. Két évvel később megcsörrent a telefonom, és egy hang azt mondta, hogy van egy szabad marketinges állás a márkánál.

Budapest 4K

Gyönyörű film!

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése