TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

A Budapest Bank és a Békéscsabai Bankműveleti Központ munkatársai 1,6 millió forintot adományoztak a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak.

A felajánlott összeg két elemből tevődik össze: a Békéscsabai Bankműveleti Központ dolgozói 100 ezer forintot gyűjtöttek össze a decemberi jótékonysági süteménysütés során, amelyet a Budapest Bank 1,5 millió forint adománnyal egészített ki.

„A Bankműveleti Központ munkatársai minden decemberben jótékonysági süteményvásárt szerveznek, és a befolyó összeget valamilyen, a bank és dolgozói számára fontos ügyet támogató helyi civil szervezetnek juttatják el – mondta el Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője, a Békéscsabai Bankműveleti Központ vezetője az adomány átadásakor. – 2016-ban a választásunk a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványra esett, aminek célja egy új koraszülött mentőautó beszerzése. A megyének ez a speciális mentőautó mindenképpen hiánypótló, így nem volt kérdés, hogy mi is megpróbálunk segíteni. Reményeink szerint felajánlásunkkal közelebb került céljához az alapítvány.”

 

Dr. Abdulrahman Mohamed neonatológus főorvos, az alapítvány kuratóriumának elnöke az adományátadó eseményen kiemelte, hogy reményei szerint a közeljövőben meg tudják vásárolni a mintegy 50 millió forintba kerülő, speciálisan koraszülötteket ellátó mentőautót. „Az eszköz egész Békés megyét ellátná, és rendkívül nagy szükség van rá, mivel évente több mint háromszáz koraszülött csecsemőt szállítanak a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház intenzív koraszülött osztályára, a Perinatális Intenzív Centrumba Orosházáról, Békéscsabáról és a gyulai szülészetről” – mondta Dr. Abdulrahman Mohamed. Jelenleg még mindig minden tízedik gyermek – Békés megyében évente mintegy 250-en – koraszülöttként jönnek a világra. Mindegyikük szállításra szorul, és fontos, hogy minél hamarabb eljussanak a Perinatális Intenzív Centrumba, ahol a legmegfelelőbb kezelést kapják. Ilyenkor minden másodperc számít.

 

A Budapest Bank 2006-ban hozta létre a Békéscsabai Bankműveleti Központot. Ma mintegy 750 kolléga – gyakorlatilag a bankcsoporti munkatársak harmada – dolgozik a Csaba Centerben lévő központban, így a Budapest Bank Békés megye egyik legnagyobb munkáltatója. Az elmúlt évtizedben a pénzintézet összesen közel 200 millió forintot adományozott már sport-, oktatási- és kulturális célok támogatására, békéscsabai programok megvalósítására. Ennek részeként 2013-ban indult a Budapest Bank Békéscsabáért Program, amely keretében 100 és 500 ezer forint közötti összegekre pályázhatnak azok a nonprofit szervezetek, amelyek tevékenységük révén hozzájárulnak Békéscsaba és agglomerációja fejlődéséhez. A program eddigi hét lezárult ciklusa során összesen 269 pályázat érkezett; közülük 74 civil szervezet 104 nyertes pályázata részesült összesen 34 millió forint vissza nem térítendő támogatásban.

Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.
A szakdolgozatomat a Starbucks marketingkommunikációjából írtam. Két évvel később megcsörrent a telefonom, és egy hang azt mondta, hogy van egy szabad marketinges állás a márkánál.

Budapest 4K

Gyönyörű film!

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése