TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

2016-ban 10 kiváló vállalati támogatói programot választott ki a tapasztalt civil és vállalati szakemberekből álló bíráló bizottság.

Összesen 150 példaértékű vállalati program vett részt 2011 óta a MAF Társadalmi Befektetési Díj pályázatán, amely a CSR tevékenységeken belül kifejezetten az üzleti szféra támogatói kezdeményezéseire fókuszál. A Társadalmi Befektetések Díj pályázat végső helyezéseit a Magyar Adományozói Fórum (MAF) az októberi „Közösen a közösségért? avagy vállalatok a közösségek fejlődéséért” című szakmai konferenciáján jelenti be.

 

„A MAF Társadalmi Befektetési Díj elbíráló bizottsága a támogatói pályázatokat olyan minőségi szempontok alapján értékeli, mint a partnerség, a hatás és az innováció. Ugyanakkor érdemes megismerni a programokhoz kapcsolódó mennyiségi mutatókat is, mert ezek pontos képet adnak, arról, hogy a támogatást nyújtó vállalatok milyen mértékben és milyen hatékonysággal képesek mozgósítani belső erőforrásaikat. Az idei évben pályázó cégek 1 év alatt közel 200 millió forintot fordítottak a pályázaton bemutatott projektjeikre, amelyek során közvetlenül 118 ezer kedvezményezett személyt és 1328 szervezetet támogattak, illetve 1204 vállalati önkéntest vontak be” - mondta el Dr. Molnár Klára, a MAF igazgatója.

 

A díj elbíráló bizottságának Erős Antónia, az RTL Híradó műsorvezetője, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, Hargitai Lilla, a Médiaunió Alapítvány ügyvezető igazgatója, Jakab Áron, a FRUIT OF CARE Nonprofit Kft. alapítója és ügyvezetője, Szabó Eszter, a HBLF elnöki tanácsadója és Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke voltak a tagjai 2016-ban.

 

A döntőben a Leginnovatívabb Támogatói Program, a Legsikeresebb Partneri Együttműködések, a Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program és Az Év Társadalmi Befektetési Programja kategóriákban az alábbi, ábécé sorrendben felsorolt 10 vállalat program vesz részt:

 

  • Budapest Bank Zrt. - Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek
  • Dreher Sörgyárak Zrt. - Ésszel iszom program (Felelős Alkolfogyasztás Program)
  • Ericsson Magyarország - Beprogramoztuk a lányok jövőjét (sokszínűségi és elfogadási program)
  • K&H Csoport - K&H Gyógyvarázs
  • Magyar Telekom Nyrt. - Legyél Te is Informatikus! pályaorientációs program
  • MOL Nyrt. - KÖSZ! Program 2014-15
  • Szerencsejáték Zrt. - Játék határokkal
  • Telenor Magyarország Zrt. - Biztonságos internet oktatási program
  • Tesco-Global Áruházak Zrt. - Ön választ, mi segítünk! - helyi közösségi kezdeményezések támogatása
  • Vodafone Magyarország Alapítvány - Vodafone Digitális Iskola Program

 

 

A végső eredményeket a MAF 2016. október 12-én a MAF „Közösen a közösségért? avagy vállalatok a közösségek fejlődéséért” szakmai konferenciája záróeseményeként jelenti be. A PwC Magyarország székházában tartott szakmai találkozón a résztvevők a helyi közösségek fejlesztése során szerzett vállalati tapasztalatokról, a társadalmi vállalkozások céges támogatási lehetőségeiről és a kommunikáció szerepéről a közösségek, a lakosság bevonásában, aktivizálásában oszthatják meg egymással véleményüket. A döntőbe jutott programok részletes listája a MAF weboldalán tekinthető meg.

 


A Magyar Adományozói Fórumról
A Magyar Adományozói Fórum államtól és pártoktól független, egyesületi formában működő szakmai ernyőszervezet, amely a társadalmi ügyeket támogató hazai üzleti és non-profit szervezeteket tömöríti. Elsődleges célja, hogy hazánkban is széles körben ismertesse és honosítsa meg a felelős közösségi befektetések professzionális módszereit és eszközeit, ezáltal segítve a vállalatoknak, alapítványoknak, magánszemélyeknek abban, hogy egyre többen, egyre többet és egyre hatékonyabb módon fektessenek be a társadalomba.

Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.
A szakdolgozatomat a Starbucks marketingkommunikációjából írtam. Két évvel később megcsörrent a telefonom, és egy hang azt mondta, hogy van egy szabad marketinges állás a márkánál.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése