TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

A kávé világába kalauzol az ineedcoffe.hu weboldal, amelyet a Bravos kávét forgalmazó Mocca Negra Zrt. indított útnak.

A Bravos 2015-ben indította útjára a fiatalokat megszólító I need coffee imázskampányt. Az eddig főképp tévés, rádiós és outdoor hirdetésekben megjelenő üzenet köré most önálló weboldal készült, hogy a tartalommarketingben rejlő lehetőségeket kiaknázza. Az ineedcoffe.hu célja, hogy a kávézás témakörét széleskörűen bemutatva informatív és egyben szórakoztató módon nyújtson hasznos információkat a kávéimádóknak. „Az ötlet és a tartalommarketing koncepció is hamar elnyerte a tetszésünket, hiszen ebben az évben a fő célunk a fiatalok megszólítása. Erre kiváló platformot nyújt az új oldalunk” – árulta el Csóka Gyula, a Mocca Negra Zrt. vezérigazgatója. Az ismeretterjesztő és praktikus tanácsokat adó cikkek mellett a Hírességek és a kávé rovat interjúsorozata által hónapról hónapra beleshetünk egy híres ember kávézási rituáléjába is.

 

„Az ineedcoffee.hu felépítése során arra törekedtünk, hogy az ide felkerülő tartalmak minél jobban tükrözzék a kávézás iránt érdeklődő fiatalok igényeit, ezért már a tervezés fázisába bevontunk a Bravos Facebook-rajongóit” – tette hozzá Szlávecz Boglárka, a SAKKOM senior kommunikációs tanácsadója. Az oldal dizájnjáért az Admagic Kommunikációs Kft., míg a tartalommarketing koncepcióért, a webfejlesztésért és a tartalomgenerálásért a SAKKOM Interaktív felelt.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése