TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Immár harmadik éve nyitották meg városnéző futással az Európa-napi fesztivált a Margitszigeten. A „12 év – 12 km” elnevezésű rendezvényen több ezer futó állt rajtvonalhoz.

Idén 12 éve, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lett. Az elmúlt több mint egy évtizedben az uniós tagság további előnyei mellett számos, az EU által támogatott új beruházás és felújítás valósult meg, amelyek közül 12 budapesti létesítményt – többek között a  Lukács Fürdőt, a Vígszínházat és a Császár-Komjádi Uszodát – érintett vasárnap délelőtt a „12 év – 12 km” elnevezésű városnéző futás.


„Együtt ünnepeljük Magyarország 12 éves uniós tagságát, amely hozzájárul az országunk gazdasági fejlődéséhez. Egy értékközösségben vagyunk, amiben érvényesíthetjük érdekeinket nemzetközi téren is. Uniós polgárok vagyunk mi magyarok is, ez az Unió és Magyarország közös ünnepe” – emelte ki köszöntőbeszédében Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője. „A mai nap is szép példája annak, hogy a közösségünk nem csak a mindennapi politikáról, hanem a közös élményeinkről, az együttműködésről és a közös sikereinkről is szól” – hangsúlyozta Szanyi Tibor, az Európai Parlament képviselője. „Az ilyen alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy ne a különbségeket, hanem a közös pontokat keressük” – mondta el Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese.



A verseny Budapest egyik legzöldebb sportkomplexumából, a Margitszigeti Atlétikai Centrumból rajtolt el és ott is ért véget. A távot az első célba érkező Balázsi Dávid 37 perc 34 másodperc alatt teljesítette, így ő vehette át elsőként a futóknak járó, Magyarország tizenkét éves EU-tagságát szimbolizáló érmét. A futók között olyan hírességek is rajtvonalhoz álltak, mint Kovács Áron rádiós műsorvezető, Gyarmati Panka világkupa győztes snowboardozó, Weisz Fanni siket műsorvezető, Pintér Adrienn - Ada televíziós műsorvezető, fitneszedző valamint McMenemy Márk műsorvezető és a Vígszínház színészei: Szilágyi Csenge és Józan László. Vajda Attila olimpiai bajnok kenus a szurkolók csapatát erősítette.

A Margitszigeti Atlétikai Centrumban egész napos családi programok és ingyenes koncertek is várták az érdeklődőket, fellépett többek között a Mary Popkids, az Ivan & The Parazol és Kovácsovics Fruzsina, a napot pedig Rúzsa Magdi koncertje zárta. A rendezvény résztvevői az évforduló megünneplése mellett megismerkedhettek az európai uniós intézményekkel, valamint képzési és munkavállalási lehetőségekkel kapcsolatban is tájékozódhattak. Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Irodája szervezte, együttműködésben a Miniszterelnökséggel, illetve a Fővárosi Önkormányzattal.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2018 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése