TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Immár 14. alkalommal rendezték meg Az Év Honlapja pályázatot és annak díjkiosztó gáláját, amelyen szék nem maradt üresen.

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 280 nevezés érkezett. A díjátadónak december 2-án a már jól megszokott helyszín, a Danubius Hotel Helia adott otthont. Varga Edit (MTVA) és Varga István, a pályázat alapítója, valamint Dr. Eszes István (zsűrielnök) ünnepélyes keretek között hirdették ki az idei nyerteseket.

„Évről-évre egyre komolyabb pályázatokat kell értékelnünk a zsűrizés során, ami tényleg nem könnyű munka. De mindennél nagyobb öröm látni, hogy profi honlapokkal, megoldásokkal neveznek a különböző kategóriákba. Külön kihangsúlyoznám, hogy idén nagy meglepetést okozott a Vendéglátás és a Portfólió oldalak kategória, ugyanis ebből látszik, hogy már nemcsak a nagy vállalatok, hanem a kisebb cégek, magánszemélyek is egyre komolyabban veszik az online jelenlétet” – mondta Varga István.


A pályázatra egyébként a legtöbb nevezés a szolgáltatás (32), e-kereskedelem (24), illetve márka-site (21) kategóriákban érkezett. De sok jó megoldás született az applikációk területén is.

Az estről díjjal térhetett haza többek között a Telenor.hu, a Globalplaza.hu, az International Business School, az mno.hu, a mindmegette.hu, a Herendi Porcelán és a tények.hu weboldalak képviselői is. A Közönség díjat közel 3000 szavazattal a Go! Angol weboldal nyerte, az Internet Kultúra Fővárosa pedig sorban másodjára Debrecen lett.

A díjazottak teljes listája ide kattintva érhető el.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2018 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése