TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Ennél a banknál aztán lehet tekerni

7472
Második alkalommal nyerte el a kormány Kerékpárosbarát Munkahely díját a K&H. A Csoport dolgozóinak több mint 10%-a jár rendszeresen biciklivel munkába.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködésben 2015-ben kilencedik alkalommal hirdette meg a Kerékpárosbarát Munkahely pályázatot, amellyel arra igyekeznek ösztönözni a vállalkozásokat, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával és aktív szemléletformálással tegyék vonzóbbá a biciklis közlekedést.

A K&H 2015-ben immáron második alkalommal vehette át a Kerékpárosbarát Munkahely címet. A K&H Csoport társadalmi felelősségvállalásának kiemelt eleme a vonzó munkahely kialakítása, csakúgy, mint a sport. A K&H különösen fontosnak tartja, hogy dolgozói sportos, egészséges életet éljenek, és az ehhez szükséges feltételek létrehozásával igyekszik számukra hozzájárulni a teljes élet megteremtéséhez.


A Csoport 2014-ben végzett belső felmérése szerint a munkatársak több mint 10%-a jár kerékpárral munkába, köztük több felsővezető is a mintegy 4000 dolgozóból. Ők tavaly együtt összesen megközelítőleg 500 000 km-t tettek meg biciklivel, kizárólag munkába járási céllal.


A K&H széleskörű kerékpáros szolgáltatásokkal, illetve programokkal igyekszik vonzóbbá tenni a biciklizést. A K&H budapesti székházában 216 kerékpárt lehet elhelyezni a tárolókban, és további 40 férőhely létesítését tervezik a közeljövőben, nemcsak a közel 2000 itt dolgozó munkatárs, hanem a látogatók számára is. A kerékpártárolók mellett számos zuhanyzó és öltöző várja a munkába bicikliző kollégákat, illetve kerékpárjavító eszközök is rendelkezésükre állnak. A Pénzintézet munkatársai ugyanakkor nemcsak munkába járnak két keréken, rendszeresen vesznek részt a K&H által szervezett tömegsport rendezvényeken is – így például a K&H mozdulj! kerékpáros napon májusban a  Velencei-tavat tekerték körbe.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Budapest 4K

Gyönyörű film!

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése