TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Legalábbis a kínai Pan Wang szerint, aki Future Hunter-Gatherer (a jövő vadász-gyűjtögetője) elnevezésű koncepciójával megnyerte az Electrolux nemzetközi ipari-formatervező pályázatát.

A 12. alkalommal meghirdetett Electrolux Design Lab versenyre 74 országból 1700 nevezés érkezett, köztük 21 magyar pályamű. A formatervezést tanuló egyetemisták „A jövő egészséges otthonainak megteremtése” témakörben olyan kreatív koncepciókkal jelentkezhettek, amelyekkel egészségessé és fenntarthatóvá tennék a jövő otthonait. A szakaszokban zajló versenyen a nevezők közül szakértői zsűri választotta ki azt a száznál is több pályázót, akik az első fordulóban a nagyközönségnek is bemutathatták pályamunkájukat. A második fordulóba a zsűri és a közönség 70, az elődöntőbe pedig 35 pályázót juttatott tovább.


A döntő
A párizsi döntőn már csak a hat legjobb versenyző – köztük a magyar pályázó, Kovács Apor (MOME) – prezentálhatta személyesen elképzelését a zsűrinek, amely Pan Wang alkotását, a Future Hunter-Gatherer készüléket választották a legjobbnak. A pályázó koncepciója egy hologram segítségével, halakkal teli tavat, gyümölcsöskertet vagy épp vadakkal teli erdőt vetít körénk, és a virtuális vadászatunk során gyűjtött élelmiszereket rögtön felírja a bevásárló listánkra. „Úgy érzem, már nincs kapcsolat az emberek és az élelmiszerek forrása között. Szupermarketekben vásárolni annyira egyszerű, hogy a legtöbben már elfelejtették, honnan is jönnek valójában az alapanyagok” – mondta el ötletéről a fiatal formatervező. „Ez a koncepció őszintén és játékosan, mégis tanító jelleggel közelíti meg az élelmiszer beszerzés, a táplálkozás kapcsán felmerülő ökológiai kérdéseket, és a fogyasztói tudatosságot” – mondta Lars Erikson, a zsűri elnöke.


Az Electrolux Design Lab zsűrije, Lars Erikson, az Electrolux formatervezési igazgatója, Margareta van den Bosch, a H&M kreatív tanácsadója és a Svéd Ipari Formatervezési Alapítvány ügyvezető igazgatója, Robin Edman, Fulden Dehneli török pályázó Lotus elnevezésű koncepciójának ítélték a második helyezést. A Lotus egy okos eszköz, mely a sokoldalú és mobil légtisztítást helyezi a középpontba. Ez a kifejezetten otthoni használatra tervezett termék egy központi légtisztító elemből, és három különálló, speciális célra tervezett tölthető egységből áll. A Tisztaság Golyó, Illat Golyó és Pára Golyó használható akár a konyhában, hálóban, vagy épp a gardróbszekrényben.

A harmadik helyen a lengyel Michał Pośpiech végzett UrbanCONE (Városi toboz) nevű lebegő városi légtisztító gépével. A névválasztás a magasan a föld felett lebegő légtisztító gépek formájára utal, amik megoldást kínálnak a városok egyre súlyosbodó légszennyezettségével járó problémára. Ultrakönnyű szerkezetének, valamint napelemekkel és cserélhető szűrőkkel ellátott csápjainak segítségével az épületek között szállva minden szennyeződéstől megszabadíthatná a városokat és otthonainkat.

A közönségdíjat közel 6000 szavazat alapján a HERO egy videójátékhoz hasonló, szórakoztató levegőtisztító eszköz tervezője, a perui Fiorella Rios vehette át.

Nemzetközi elismerés és szakmai tapasztalat
Az Electrolux Design Lab lehetőséget teremt a fiatal, tehetséges tervezők számára, hogy munkájukat az egész világnak bemutassák. A versenyen induló designerek nem csak tehetségükkel hívhatják fel magukra a figyelmet, hanem lehetőségük nyílik nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakítására, sőt inspiráló és kreatív ötleteikkel ösztönzően hathatnak a háztartási készülékek fejlesztésére is.

A nyertes pályázó az 5000 euró jutalom mellett, egy hat hónapos fizetett gyakornoki állást is kap az Electrolux globális tervezőközpontjában. A második díjazott 3000, a harmadik helyezett 2000, az online közönségszavazás nyertese pedig 1000 euró jutalomban részesült.

Magyar sikerek
Az elmúlt években több magyar versenyző is eredményesen szerepelt a Design Lab versenyen. 2003-ban Cosovan Tamás és Hosszú Gergely, 2007-ben pedig Szabó Levente lett az első helyezett. Miklósi Ádám egy formabontó sous-vide sütő tervével jutott a döntőbe 2011-ben, míg a 2013-as formatervezői versenyen Csernátony Fanni SEAbreeze koncepciójával a legjobb 20 között végzett. A 2014–es pályázaton a száz legjobb közé bekerült Koczka Kristóf SPIC= elnevezésű pályamunkája, egy intelligens bioszféra terve is.

Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.
A szakdolgozatomat a Starbucks marketingkommunikációjából írtam. Két évvel később megcsörrent a telefonom, és egy hang azt mondta, hogy van egy szabad marketinges állás a márkánál.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése